BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot spórolt a cégeinek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Közös beszerzés keretében 258 gigawattóa áramot vásárolt 2013-ra az általa felügyelt vállalatoknak (és önmagának) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.. A megoldással alacsonyabb árat tudott elérni, mintha a cégek külön-külön tendereztették volna a vásárlásukat.

A jövő évre összesen 258 586 466 kilowattóra villamos energia vásárlásról állapodott meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) az általa felügyelt vállalatok számára szervezett, közös beszerzésen. A nyílt közbeszerzési eljáráson önmaga és 62 társaság – köztük például a Volán társaságok – , azon belül pedig négy részcsoport érdekében lépett fel.

A négy csoport kialakításánál elsődleges szempont volt a fogyasztási görbék optimalizálása illetve a kereskedői kockázatok csökkentése az alacsonyabb árak elérése érdekében. Közleménye szerint a beszerzési ár csökkentése mellett az is a célja volt, hogy az új szerződési feltételek egységesek és átláthatóak legyenek.

A pályázatot a korábbi évek fogyasztása alapján, összesen 258 gigawattóra villamos energia mennyiségre írta ki. Négy érvényes ajánlat érkezett. Az elektronikus árlejtésen három csoport esetében az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. nyert, a negyediknél pedig az E.On Energiaszolgáltató Kft. A közös beszerzés révén az MNV a teljes portfólió szintjén, évi 158 millió Ft megtakarítást vár. (Az adat kiszámításánál a KSH által hivatalosan közzétett villamos energia szektorra vonatkozó inflációs adatokat vette figyelembe.)

Közel 9 százalékkal olcsóbban

Az MNV Zrt. szervezésében az elmúlt másfél évben már négy energetikai tárgyú közbeszerzési projektet bonyolítottak le. Ezek egyike az előbbi vállalati kör 2013-ra vonatkozó gázbeszerzése volt, még korábban pedig a 2012-es áram- és gázvásárlás. Ezek során portfóliószinten már 776 millió forint megtakarítást ért el. Így a társaságok együttes, közel 8,3 milliárd forintos gázszámlája 8,56 százalékkal alacsonyabb, mintha külön-külön tenderen szerezték volna be az áramot és a gázt.



Más területeken is hódít az egyesített közbeszerzés. Az államosított kórházak földgázt, mobiltelefon-szolgáltatást, villamos energiát, gyógyszert, orvosi eszközt, fertőtlenítőszert és biztosítást is központi közbeszerzéssel szeretnének beszerezni. Ezek közül azonban csak a gáz-közbeszerzés zárult el, eszerint november 1-jétől 2013. július 1-jéig a Fővárosi Gázművek látja el az állami egészségügyi intézményeket gázzal.

Az állami kórházakat fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szerint az elektromos áramnál kilowatt óránként 25-50 forintos, a gyógyszereknél és az orvostechnikai eszközöknél 20-25 százalékos árcsökkenést lehet elérni a központosított közbeszerzésekkel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.