BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öt milliárdból új gyárat épít Kecskeméten a Knorr-Bremse

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mintegy ötmilliárd forintért új gyártóépületet és fejlesztőlabort épít Kecskeméten a Knorr-Bremse Kft. Így a jövő év végéig 111 új munkahely is létesül, a teherautó- és autóbusz fékrendszereket gyártó vállalat pedig a tervek szerint 2014-ig 10 százalékkal növelheti a termelést.

A 2013 végére elkészülő 22 ezer négyzetméteres beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési irányzatból 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap.

Lepsényi István, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója korábban lapunknak elmondta: a kecskeméti gyár már alkalmatlanná vált a szükséges korszerűsítésre, azért vásárolt a cég a város iparterületén 8,6 hektáros területet.

A teherautó- és autóbusz fékrendszereket exportáló vállalat megerősödve került ki a világválságból, bár előtte volt egy komoly hullámvölgy. Amíg 2008-ban 31,5 milliárd forintos értékesítést könyvelhetett el a cég, a következő évben tízmilliárdos zuhanás következett be. Ez komoly változást hozott a Knorr-Bremse Kft. beszállítói stratégiájában is, hiszen éppen bővíteni kívánták a beszállítói kört, ám a megrendelések egyszerre csak elmaradtak. Ám tavaly előtt már több mint másfélszeresére, 34,8 milliárd forintra nőtt a forgalom, majd az elmúlt évben a cég árbevétele már meghaladta a 40 milliárd forintot.

A rendelésállomány is úgy megnőtt, hogy bizonyos gyáregységekben az elmúlt évben be kellett vezetni a negyedik – a hét végére is kiterjedő – műszakot. Igaz, a válság alatt a létszám 700-ra csökkent, de tavaly már 919 volt az átlagos létszám a cég a budapesti k+f központ 140 szakemberével együtt. A központ továbbfejlesztésére 2011-ben közel 4 milliárd forintot fordítottak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.