Cégvilág

A cégek négyötöde tartozik adóval

A feketelista.hu összegezte azoknak a cégeknek listáját, amelyek adóhiánya a 2012. évben meghaladta a 100 millió forintot.

Az összegzésből kiderül, hogy 57 százalékuk budapesti székhelyű, amit a főváros nagyobb gazdasági súlya magyaráz. A nagyvárosok legfeljebb néhány vállalkozással szerepelnek, kivéve Kecskemétet, ahonnan öt cég is bekerült a toplistára. Feltűnő viszont, hogy tizenkét, több száz millió forint adóhiánnyal rendelkező cégnek kisközségekben van a székhelye. Az is szembetűnő, hogy a százas lista vállalkozásainak 96 százaléka korlátolt felelősségű társaság; mindössze egyetlen részvénytársaság és három betéti társaság található közöttük.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint az adóbevallások utólagos vizsgálata tavaly 79,9 százalékban zárult az adóhiány feltárásával. Gyakorlatilag tehát csak minden ötödik cég könyvelését találták rendben lévőnek – tudósít a feketelista.hu. Ez a durva arány döntően azzal magyarázható, hogy lényegesen nőtt a kiválasztás hatékonysága. Korábban egy program véletlenszerűen választotta ki a revízió alá vont cégneveket. Most az ellenőrök előzetes kockázati elemzés alapján elsősorban ott jelennek meg, ahol számítani lehet a szabálytalanságra, a csalásra.

Az adóhatóság egyre inkább az adóvégrehajtás eszközéhez nyúl, emiatt az elmúlt évben a megelőző esztendőhöz képest 13,8 százalékkal nagyobb összegű adótartozás beszedésére indult végrehajtás. A tavaly behajtott összeg 9,4 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbi összeget, és 340,7 milliárd forintra rúgott. A behajtási formákat tekintve: az inkaszók összege 15,3 százalékkal, a jövedelemletiltásoké 2,8 százalékkal, az ingó végrehajtásoké pedig 4,9 százalékkal növekedett; ez utóbbi keretében 6,8 százalékkal nagyobb értékben foglaltak le járműveket.

adóhiány adó
Kapcsolódó cikkek