Az elmúlt időszakban több díjat is kapott az egri Nívóber Kft. Ennek jegyében Papp István, a gazdálkodó szervezet ügyvezetője a Pro Agria gazdasági szakmai elismerést, illetve az Eger Ünnepi Fényei pályázat irodai kategóriájának első helyezéséért járó oklevelet vehette át.
– Minden évben indulunk az Eger Ünnepi Fényei elnevezésű pályázaton, amelyben a Borosvill Kft. segítségét vesszük igénybe, az ő munkájukat dicsérik az épületen megjelenő fények, díszek, ennek köszönhető az első hely. Különösképpen fontosnak tartjuk azt, hogy környezetünket minél szebbé tegyük, természetesen nemcsak az ünnepek alkalmával, hanem a hétköznapokon is. Ennek a gondolatnak a megvalósulása érhető tetten egyebek között azoknál a beruházásoknál is, amelyeket ingatlanfejlesztőként valósítottunk meg az elmúlt években. Ezek segítségével is épült-szépült városunk és környezetünk. Életet tudtunk lehelni azokba az épületekbe, amelyek elhagyatottan, elhanyagoltan álltak a megyeszékhely frekventált pontjain. Ezeket hasznosítva a település esztétikailag, anyagilag is több lett, jelentős mértékben gazdagodott – elevenítette föl az elmúlt évek munkáit a Hírlap munkatársának érdeklődésére Papp István.
A Nívóber Kft. egyébként már tizennyolc éves múltra tekint vissza, így nyugodtan kijelenthető, hogy az előbb említett díjakban ennek a viszonylag hosszabb időszaknak a munkája jelenik meg, amelyeket a kollégákkal, továbbá a társvállalkozásokkal közösen valósítottak meg. Az ügyvezető méltán jelentette ki, hogy köszönet, elismerés illeti az ő munkájukat is, a díjak nekik is szólnak.
– Ma, amikor az építőipar a pénzügyi és gazdasági válságnak is köszönhetően bizony jelentős gondokkal küzd, különösen fontos az elismerés. Legfőképpen azért, mert erőt adhat ahhoz, hogy hittel, reménnyel dolgozzunk a jövő érdekében. Szlogenünk – „... a jövőt építjük” – is ezt tükrözi. Ma, amikor mindenki panaszkodik, csak a nehézségeket látja maga előtt, akkor ki kell mondani, hogy a kilábalásért, a túlélésért igenis cselekedni kell. Nem sajnáltatni kell magunkat, hanem tenni valamit, ezért mi az ország egész területén vállalkozunk. Fáradozásunk eredményeképpen sikereket is föl tudunk mutatni – mondta el Papp István, aki úgy érzi, a tetszhalott állapotból lassan a növekedés irányába mozdult el az ágazat, ez pedig a megrendelések növekvő számából is jól lemérhető.
Az elmúlt esztendőkben együttesen 34 CBA-áruházat húztak föl országszerte, tavaly pedig sikeresen újítottak föl ingatlanokat Budapesten. Jelenlegi kiemelt projektjeik közé tartozik az evangélikus egyház soproni szeretetotthonának energetikai korszerűsítése és a tamási tornacsarnok építése. A nehézségek után újra a sikerek felé vették az irányt. A növekvő megrendelésállománynak köszönhetően a tavalyelőtti 780 millió forintról a múlt évben 1,2 milliárd forintra nőtt az árbevételük, az idén pedig arra számítanak, hogy ezt is túlszárnyalhatják legalább 500 millió forinttal.
– Nem titok az sem, hogy a határon túlra is merészkedünk. Ennek keretében a horvátországi Pak szigetén, valamint az osztrák Eisenstadtban vannak jelenleg is futó projektjeink. Bécsben például létrehoztunk egy leányvállalatot is, és azon dolgozunk, hogy ezt a kivitelező céget is minél inkább megismertessük. A fentiekből is látszik, hogy nincsenek távolságok, s ha van akarat, akkor igenis képesek vagyunk sikereket elérni. Mindehhez persze arra is szükség van, hogy a szakma összefogjon, egymást támogatva próbáljon kilábalni a válságból. Persze, ennek az ország egészére igaznak kell lennie – folytatta a teendők felsorolását Papp István.
Mindezeken túl a vállalkozás székhelye továbbra is a szülőváros, Eger marad, vagyis a hevesi megyeszékhelyen szeretnének minél több munkát megvalósítani. Kapnak fontos feladatokat is, ennek bizonyítéka egyebek között az, hogy a nemrég kezdődött belvárosi rehabilitációs nagyberuházás több elemére is ők nyerték el a kivitelezői megbízást. Ennek keretében a Nívóber Kft. újíthatja föl a Bartakovics Béla Művelődési Ház homlokzatát, de a cég munkatársai végzik majd el az évtizedek óta meglehetősen elhanyagolt Valide Sultana fürdő rekonstrukciós munkáit is, és teszik a nagyközönség számára látogathatóvá a török kori műemléket.
Mint Papp István lapunknak külön is hangsúlyozta, jóleső érzés számukra, hogy számítanak rájuk, a munkájukra, kellőképpen értékelik az erőfeszítéseiket, s persze annak is örülnek, hogy mindezt díjakkal is kifejezte a megyeszékhely vezetése.
Ismerkedett a távol-keleti vívmányokkal
A Nívóber nevét egyébként a tengerentúl is kellő mértékben ismerik már. Papp István ugyanis az elmúlt esztendőben részt vett a tajvani Green City Expón, ahol új technológiákkal találkozott, s olyan kitűnő ötletekkel, amelyek segítségével a jövő energetikai problémáira igyekeztek minél környezetbarátabb megoldást találni. A városok túlnépesedése elég sok gondot okoz, az ingatlanok építésére, üzemeltetésére keresték a választ a Távol-Keleten. Számos új megoldás onnan érkezik hazánkba. A tajvani kereskedelmi kamara támogatásával a résztvevők mellesleg Szingapúrban, Tajpejben és Bangkokban vettek részt tanulmányúton. Az ismereteken túl haszna lehet mindez a kereskedelmi kapcsolatok építésének is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.