BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megerősítették az ötletek a Prímagáz terveit

PB-GÁZPIAC „A verseny témájának kijelölt eset egy nagyon élő probléma, 10–15 évvel ezelőtt teljesen más volt még a helyzet, azóta jelentősen leszűkült a hazai pb-gázpiac, miközben fajsúlyos versenytársak jelentek meg” – mondta lapunknak a Prímagáz vezérigazgatója. Szirmai Zoltán kiemelte: a cég menedzsmentje a versenyt követő napon ki is értékelte a csapatok által felvázolt stratégiákat. „A verseny zsűrije nem feltétlenül olyan szempontok alapján döntött, hogy a diákok által kidolgozott javaslatok konkrétan mennyire illenek a Prímagáz stratégiájába, azonban sok esetben úgy éreztem, hogy a csapatok által javasolt stratégiák megerősítik azt a politikát, amit az utóbbi években a cég folytatott, és amit a jövőben tervez. Például az egyik csapat prezentációjakor szó esett arról, hogy a logisztika terén költségszempontból lehetne eredményeket elérni. Ez egy olyan dolog, ami már folyamatban van” – mondta. Szirmai Zoltán hozzátette: a döntőbe jutott három csapat közül kettő is kitért arra, hogy a növekedés jelentheti a megoldást a cég számára. „Itt csak azt kell megvizsgálni, hogy miként lehet úgy növekedni, hogy közben a nyereségességet is megtartsuk” – vetette fel a vezérigazgató.

Lapunk azon kérdésére, hogy miként lett a Prímagáz piaci helyzete az idei verseny esete, Szirmai Zoltán azt válaszolta: a versenyt, illetve annak szakmai koordinátorát, Bakacsi Gyulát régről ismeri, aztán „egyszer csak arról kezdtek el beszélgetni”, hogy mi lenne, ha a cég jelenlegi piaci helyzete adná a versenyen feldolgozandó eset témáját.

A vezérigazgató elmondta: olyan várakozással jött a versenyre, hogy több olyan diákot is lát majd, akik akár a Prímagáznál is megállnák a helyüket. „Ez igazolódott is, hiszen számos felkészült, ambiciózus versenyzővel találkoztam. Most éppen keresünk legalább két fiatal kollégát, és egyáltalán nem lehetetlen, hogy őket végül majd a verseny résztvevői között találjuk meg” – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.