Egészségügy: Csökkentenék a várakozási időt

A világon fejtörést okoz az egészségügyi intézményekben a várótermi várakozási idő minimalizálása. Az államosított intézményeket fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (Gyemszi) közelmúltban elkészült tanulmánya rámutat: szakirodalmi hivatkozások általában 30 perces várótermi várakozást tartanak elfogadhatónak. Ez az idő elsősorban előjegyzett betegek esetében értelmezhető és többnyire ott tartható be.

Angliában az ellátásra előjegyzett betegek fél órás várótermi várakozási idejét a Betegek Chartája is megfogalmazza: a járóbeteg-klinika felkeresésekor az előjegyzés során kapott időponthoz képest a beteg 30 percen belül ellátásban részesül. Ami a nem előjegyzett és nem is sürgősségi ellátásra szoruló betegeket illeti, az angol állami egészségügyi rendszer kézikönyve szerint őket maximum négy órán belül ellátásban kell részesíteni.

Ehhez képest a betegek körében végzett, inkább szubjektív vizsgálat szerint a háziorvosnál a betegek 61 százaléka 5 percnél kevesebbet, 24 százalék 5–15 percet ült a váróteremben, míg 8 százalék negyedóránál is hosszabbnak ítélte a várakozással töltött időt.

A várótermi ücsörgés hossza országonként, ellátási formánként is nagyon változó, a 30 perctől igencsak eltérő időtartamokkal is találkozhatunk. Kultúrafüggő is, hogy a várakozást a betegek milyen mértékben tolerálják. Német tapasztalatok szerint az orvosi rendelőben töltött várakozási idő 2011–ben átlagosan szinte pontosan fél óra volt (a háziorvosi rendelőkben 29, a szakrendelőkben 27 perc). Az osztrák tapasztalatok szintén fél órán belüli várakozási időket jeleznek: szakorvosi praxisban az előjegyzett páciens 22 percen belül, a háziorvosi praxisban az érkezési sorrendben történő fogadásnál is 26 percen belül látta orvos a beteget.

A várótermi várakozások csökkentésére mind több országban hangsúlyt fektetnek, mivel ez alapvetően befolyásolja a betegelégedettséget. Ezért sok helyen a szolgáltatók minőségi értékelésébe is beépítenek egy célértéket, amit a finanszírozási szerződés részét képezi. Emellett pedig nyilvánosságra hozzák, melyik egészségügyi szolgáltatónál mennyit kell várni a betegnek. Másutt különféle beteg-előjegyzési rendszereket működtetve igyekeznek minimalizálni az ajtó előtt eltöltött időt, ez már általában az egészségügyi szolgáltatók szintjén jellemző.

Természetesen, amint azt a Gyemszi-elemzése is megemlíti, a kényszerű várakozásnak sok esetben a kapacitások szűkössége, a humán erőforrás hiánya, vagy éppen a rossz munka– és folyamatszervezés, a kompetenciák hiányos meghatározása az oka. Ám míg az utóbbin könnyebben lehet segíteni, az orvos- és nővérhiányt már nehezebb orvosolni.

Az idő pénz – akkor is, ha betegek vagyunk

Magyarországon jelenleg nem lelhetők fel nyilvános adatok arra vonatkozóan, hogy átlagosan, vagy akár szolgáltatónként mennyi ideig vannak tétlenségre kárhoztatva a váróteremben a betegek. Egy, a Biztosítási Szemlében tavaly megjelent tanulmány szerint a fizetőképes betegek maximum 10 percet hajlandók várni egy előre megbeszélt vizsgálat esetén, és inkább magánorvoshoz mennek, vagyis fizetnek azért, hogy ennél többet biztosan ne raboljanak el az idejükből.