BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A MOSZ a földtörvény visszautasítását kéri a köztársasági elnöktől

A földtörvény visszautasítását kéri a köztársasági elnöktől a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) - közölte a MOSZ hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint, mivel a szóban forgó "sarkalatosnak" minősített törvény csak a mindenkori Országgyűlés kétharmados többségével módosítható, a MOSZ különösen fontosnak tarja, hogy megakadályozza a törvény hatályba lépését. Az agár-érdekképviselet álláspontja ugyanis az, hogy a magyar mezőgazdaság és ezen belül különösen a szövetség által képviselt társas vállalkozások alapvető érdekeit, működésüket, továbbá több tízezer ember munkahelyét számos rendelkezésével hosszú távon veszélyezteti a jogszabály.

Ennek érdekében a MOSZ levélben kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy a törvény aláírása helyett kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál a törvény alkotmányellenesnek ítélt rendelkezései előzetes felülvizsgálatát. A szöveg értelmezési problémái miatt és legfőképpen a megvalósításával várható társadalmi, gazdasági hátrányokra való figyelmeztetéssel a törvényt küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek.

A MOSZ már a tervezet elhúzódó vitái során figyelmeztetett arra, hogy a törvény számos rendelkezése sérti a jogbiztonságot, a jogállamiságot, a földtulajdonosoknak a tulajdonukkal való rendelkezési jogát, a vállalkozási szabadságot, a gazdaság szereplőinek egyenjogúságát, illetve diszkriminálja a társas vállalkozásokat. A termőföld használatához gyakorlatilag csak haszonbérleti szerződéssel jutó társas vállalkozásokat kiszolgáltatottá teszi az előhaszonbérleti joggal rendelkezőknek és a szerződéseket jóváhagyó hatóság önkényének.

Az érdekképviselet ugyancsak felhívta a jogalkotók figyelmét a törvény végrehajtásának hosszabb távon várható következményeire: a termeléshez használható terület mértékének drasztikus csökkentése következtében a termelés - különösen az állattartás - visszaesésére, az ebből következő élelmiszer áremelkedésre, a vidéki foglalkoztatás további szűkülésére.

Mivel ezek a figyelmeztetések nem érvényesültek az elfogadott tervezetben, a MOSZ azt kéri a köztársasági elnöktől, hogy ezek figyelembevételére hívja fel az Országgyűlést a törvény újbóli meggondolásra való visszaküldésével - tartalmazza a közlemény.

Az Országgyűlés pénteken a kormánypárti képviselők szavazatával fogadta el a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatot.

A földforgalmi törvényt ért kritikák két szélső álláspontból erednek Fazekas Sándor szerint, aki a Világgazdaságnak adott interjújában azt mondta: a jogszabály társadalmi vitája során megtalálták a legjobb megoldást. A vidékfejlesztési miniszter szerint az új földtörvény több ponton védi a családi gazdálkodókat, ugyanakkor nem lehetetleníti el a nagybirtokokat sem.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.