BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óránként négy cég szűnik meg Magyarországon

Az elmúlt három hónapban Magyarországon átlagosan 2919 vállalkozás szűnt meg havonta, ugyanez a mutató egy évvel ezelőtt még csak 2140 megszűnést mutatott. Ez 36,4 százalékos növekedést jelent annak ellenére, hogy ezzel párhuzamosan a végelszámolások aránya az egyharmadára, a felszámolásoké pedig a felére csökkent, derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Némiképp lelassult a cégbíróságok normál feladatainak elvégzése februárban, amikor szinte valamennyi társas vállalkozásnak módosítania kellett társasági szerződését. A törvényi változás okán megemelkedett ügyszám miatt a hatóságok márciusban a szokásosnál kevesebb cégtörlést, felszámolást, végelszámolást és cégalapítást tettek közzé, de április-májusban jelentős részben behozták lemaradásukat, így a háromhavi mozgóátlag jó képet ad az elmúlt hónapok eseményeiről.

Eszerint március elejétől május végéig 8758 cég szűnt meg Magyarországon, amivel ez a periódus a cégstatisztika második leggyászosabb három hónapjává lépett elő 2010. július–szeptembere után, amikor egy híján 9300 céget töröltek a cégbíróságok. „A mögöttünk álló néhány hónap céginformációs szempontból mérföldkőnek tekinthető. A tulajdonosok és cégjegyzésre jogosultak azonosító adatainak nyilvántartásával a tisztulási folyamat egy újabb fázisba lépett. A magánszemélyek adatnyilvántartása mellett az inaktív és problémás cégek gyakoribb  törlésének következtében növekedőben van a rendben működő cégek aránya. Az ideális helyzettől azonban még távol vagyunk, ez a hosszú folyamat csak az üzleti etika általános fejlődésével, illetve a gazdaság fellendülésével teljesedhet ki” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt három hónapban havonta átlagosan 2919, azaz óránként négy cég megszűnését jelentették be a hatóságok. Ez 21,5 százalékkal több, mint a megelőző három hónapban, és 36,4 százalékkal több, mint 2012 azonos időszakában. A kedvezőtlen változás úgy következett be, hogy közben a felszámolások és a végelszámolások száma is drasztikusan csökkent, vagyis éppen annak a két hatósági eljárásnak a gyakorisága esett vissza drámaian, amely korábban a legtöbb cégmegszűnéshez vezetett. Felszámolásból egy évvel ezelőtt átlagosan havi 2025-öt regisztrált az Opten, szemben a legutolsó három hónap 1064-es havi átlagával. A végelszámolásoknál 1250-re csökkent a tavalyi 3850-es havi átlag.

Csakhogy amíg korábban a végelszámolások döntő többségét kényszer-végelszámolásként indította el a NAV és a cégbíróságok, illetve a végelszámolások 60 százaléka fordult át később felszámolásba; ma a hatóságok a kényszertörlés eszközét alkalmazzák, az általuk indított végelszámolás pedig teljes egészében kikerült eszköztárukból. A kényszertörlések a legritkább esetben fordulnak át felszámolásba, mert ennek feltétele, hogy a cégben a kirendelt felszámolóbiztos legalább akkora vagyont találjon, ami fedezi a felszámolási eljárást, ám ez a feltétel a legritkább esetben teljesül. „2013-ban várhatóan rekordmennyiségű céget törölnek, emellett a cégalapítások a korábbi éveknél alacsonyabb szinten stabilizálódnak. A cégalapítási arány csak éves viszonylatban tekinthető alacsonynak, mivel 2012-vel bezárólag minden évben több céget alapítottak, mint amennyit töröltek. Egy gazdasági fordulat ugyan lendíthet a cégalapítási számon, de várhatóan 2013 lesz az első év, amikor több céget törölnek, mint alapítanak. Ez azonban inkább egy egészséges folyamat eredményének értékelhető, mint negatív pályának” – mondja a MAKISZ-tag Opten ügyvezetője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.