Lassú ütemű leépítésről van szó, amely szervezeti egységenként haladt, így nem volt szükség csoportos létszámleépítés bejelentésére. Döntően nem a végrehajtó személyzet, vagyis a kézbesítők és a felvételi ablakok mögött ülő ügyfélszolgálati munkatársak kerültek az utcára, hanem közép- és felsővezetők. A karcsúsítás fő indoka a januári piacnyitás és a versenyképesség javítása volt. Ellenben a postai liberalizáció egyelőre nem hozott riválist a Magyar Postának. Egyedül az Osztrák Postához tartozó Feibra Kft. próbált belépni a könnyű levelek piacára, de végül nem kapott engedélyt az NMHH-tól, ez pedig Justin István ügyvezető igazgató állásába került. A mostani elbocsátásokat már a Posta új menedzsmentje vezényli le. Nemrég az MNV Zrt. 2017 május 31-ig újraválasztotta a vállalat igazgatóságát, köztük Szarka Zsolt vezérigazgatót, Szauer Tamás általános vezérigazgató-helyettest és Békési Ákos gazdasági vezérigazgató-helyettest.
A hatékonysággal persze még néhol akadnak gondok, például elvileg június végéig 35 darab POS terminállal ellátott, kültéri csomagautomatát már telepíteni kellett volna. A közbeszerzési eljárás azonban még tart, legutóbb az egyik ajánlattevő cég kért előzetes vitarendezést.
Nem vigasztalja az utcára tett vagy nyugdíjazott postai munkavállalókat, hogy nemzetközi trend a postai leépítés. Legutóbb a román állami vállalat jelentette be, hogy csaknem 3700 embert bocsátanak el, ami az alkalmazottak számának mintegy 10 százalékát jelenti. Az Österreichische Post AG viszont 2012-ben 2,3 milliárd eurós (700 milliárd forint) bevétellel és 8,9 százalékos növekedéssel 182 millió eurós (54 milliárd forint) üzemi eredménnyel zárt, miközben 23,4 ezer alkalmazottja van.
Jó evet zárt viszont a Posta logisztikai és biztonsági cége: a JNT Kft. 5,7 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 197 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel zárt.
A cég 1 milliárd forint értékben alvállalkozókat foglalkoztatott. Egyik alvállalkozója Pintér Sándor belügyminiszter egykori cége, a Civil Biztonsági Szolgálat.
Jó evet zárt viszont a Posta logisztikai és biztonsági cége: a JNT Kft. 5,7 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 197 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel zárt.
A cég 1 milliárd forint értékben alvállalkozókat foglalkoztatott. Egyik alvállalkozója Pintér Sándor belügyminiszter egykori cége, a Civil Biztonsági Szolgálat.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.