Újabb fordulat a Samsung-Apple háborúban
Az International Trade Commission (ITC) még júniusban döntött a Samsung javára egy szabadalmi vitában, és rendelte el az Apple egyes termékeinek forgalmi tilalmát az Egyesült Államokban. Az ITC vizsgálata szerint ugyanis bebizonyosodott, hogy az almáslogójú cég megsértette a Samsung bizonyos 3G-s technológiákra vonatkozó szabadalmi jogait. A tiltás a régebbi iPad és iPhone modelleket érintette volna.
A döntés végrehajtásához az amerikai elnök jóváhagyására is szükség lett volna, ezt azonban nem kapta meg a tiltás. Michael Froman amerikai kereskedelmi képviselő ITC-nek küldött leveléből kiderül, hogy a döntést alapos mérlegelés előzte meg, amelynek során a amerikai gazdaság és fogyasztók érdekeit egyaránt figyelembe vették.
Az ügy azonban az Obama-adminisztráció döntésével még nem zárult le, ugyanis közlésük szerint a Samsung tovább küzdhet a bíróságon azért, hogy érvényt szerezzen jogainak, és kártérítést kapjon.
A dél-koreai gyártó és az Apple évek óta áll jogi háborúban egymással különböző szabadalmi jogok kapcsán. A múlt évben az Apple számára több mint egymilliárd dollár értékű kártérítést ítéltek meg, mivel az ítélet szerint a Samsung termékeiben másolta riválisa megoldásait.