Az ország első autentikus cigány étterme, a békési Kira Vendéglő biztosítja a vendéglátást az Ausztria egyik legszebb városának számító Kirchschlag in der Buckligen Welt adventi vásárán. Mint azt Ásós Géza, a vendéglő tulajdonosa és vezetője lapunknak elmondta, a program szervezői még tavasszal keresték fel éttermüket, s az ott elfogyasztott ebéd után merült fel annak gondolata, hogy meghívják őket az ünnep előtti rendezvénysorozatra.
– Vendégeink úgy vélekedtek, hogy a magyar határtól mintegy 25 kilométerre található településen mind az osztrák, mind az odalátogató magyar érdeklődők számára vonzóak lehetnek a tradicionális cigány ételek – fogalmazott Ásós Géza. – Kétezerötszáz négyzetméteres területen zajlik majd a vásár. Személyesen győződtünk meg arról, hogy a körülmények kiválóak, emellett a rendezők kedvező feltételeket is biztosítanak számunkra.
A vendéglő vezetője kiemelte: ötfős csapattal kezdik a munkát, ami igény esetén bővíthető. Az előzetes kéréseknek megfelelően a cigány töltött káposzta, a füstölt csülkös pacal, a békési cigánykolbász és egyéb tájjellegű ételek egyaránt jelen lesznek kínálatukban.
– Nagy kihívás előtt állunk, hiszen ez az első külföldi meghívásunk. Mindent meg fogunk tenni, hogy a gazdaságilag is reménykeltő lehetőséggel jól sáfárkodjunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.