Kapuvár: ismét megpróbálják egyben eladni
Pályázat Újabb pályázatot írtak ki a felszámolók az egykori kapuvári húsgyár két cégének vagyonára, amelyet ezúttal is együttesen hirdettek meg. Jendrolovics Péter Pál felszámolóbiztos az MTI-nek pénteken elmondta: a társaság ingatlanaival rendelkező Kapuvári Hús Zrt. vagyonának irányárából – a hitelező pénzintézetekkel egyeztetve – mintegy 30 százaléknyit engedtek. A modern technológiát tulajdonló, a zrt. tulajdonában lévő Kapuvári Bacon Kft. irányárát ugyanakkor változatlanul hagyták a negyedik pályázaton.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy tavaly szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság a Kapuvári Hús Zrt. felszámolását. A tavaly ősszel leállt üzemet működtető Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először áprilisban, majd júniusban hirdették meg, összesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat.
Emiatt akkor a kapuvári húsipari tevékenység végleges megszűnése, és a Kapuvári Hús Zrt., valamint a késztermék-gyártást végző Kapuvári Bacon Kft. vagyonelemeinek egyenkénti értékesítése volt napirenden.
A cég eszközállománya piaci szereplők szerint vegyes állapotban van, ez szintén az elemenkénti értékesítés mellett szólna. Információink szerint a vágóvonal két évtizedes technológiát képvisel, és hűtőrendszer sem kellően hatékony, igaz, mindkettő működőképes. Lapunk értesülései szerint mégis inkább a késztermék-gyártósorában lehet fantázia. Piaci szereplők szerint a cégcsoport feldolgozási tevékenységét végző Kapuvári Bacon Kft. érlelőkamrái, szeletelőgépei és vákuumcsomagoló berendezései jelenthetnek jó vételt. Ha sor kerül a két húsüzem elemenkénti értékesítésére, ezekre a tételekre valószínűleg viszonylag könnyen akad majd vevő. A cél azonban mindenekelőtt az egyben történő értékesítés, hogy az üzem újra működjön.


