BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar startupok Moszkvában

Feltörekvő, fiatal magyar vállalkozások mutatkoztak be fejlesztéseikkel pénteken a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Információs Központjában.

A program keretében, amelynek az angol StartUp - WarmUp (Beindítás - Bemelegítés) címet adták, hat magyar cég ismertette meg az érdeklődőkkel különleges termékeit, eredeti eljárásait, amelyek többségüknek már külföldön is elismerést hozott.

Baranyi András, a magyar kulturális központ igazgatója az MTI-nek elmondta: Moldován Csabának, a Leonar3Do International Zrt. képviselőjének az ötletét valósították meg. Az volt a céljuk, hogy láttassák, ma is vannak elismerésre méltó magyar találmányok, amelyek ráadásul nemcsak egy szűk tudományos kör számára érdekesek, hanem kézzel foghatóak, látványosak, élvezhetőek és a kultúra részét alkotják. A StartUp - WarmUp című rendezvény az első ilyen lehetőség volt a feltörekvő magyar innovációs cégek számára, de azt szeretnék, ha ez a kezdeményezés folytatódna más országokban, a Balassi Intézet hálózatában. Jövő tavasszal ugyanakkor Moszkvában egy újabb hasonló, de nagyobb lélegzetű rendezvényt terveznek.

Moldován Csaba, a Leonar3Do nevű, háromdimenziós virtuális környezetet tervező számítógépes programot is forgalmazó és fejlesztő cég képviselője elmondta: egy évvel ezelőtt, amikor először járt Moszkvában a termékeikkel, azzal szembesült, hogy az orosz piac hatalmas lehetőségekkel rendelkezik, de kitartás és hosszú idő kell ahhoz, hogy egy vállalkozás ebben az országban gyümölcsöző legyen. Az eltelt egy év a kutatással, előkészületekkel telt, majd csatlakoztak a Runway Budapest elnevezésű kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy 2020-ra a magyar főváros Közép-Európa olyan központja legyen, amely összefogja a vállalkozásokat és kiközvetíti azokat Keletre vagy bárhová a világban.

"Mi azt szeretnénk pimasz módon elérni, hogy Magyarországot ne csak a Rubik-kocka révén ismerjék a világban, hanem más találmányokról, fejlesztésekről is" - mondta Moldován Csaba. Hozzátette, a StartUp-kezdeményezés fontos eleme, hogy azokat a fiatalokat segítsék, akik otthon próbálnak vállalkozást indítani, sikereket elérni. "Nekünk otthon kell alkotnunk és a sikereket kell külföldre vinni, valamint a lehető legtöbb pénzt hazajuttatni" - hangsúlyozta a fiatal vállalkozó. Felhívta a figyelmet arra, hogy a következő hat évben lesz arra lehetőség Magyarországon - kormányzati támogatással -, hogy kezdő vállalkozások európai uniós pénzekhez jussanak, és azt kutatásra-fejlesztésre fordíthassák.

Sirály Péter, a februárban alapított Gourmet Garden ügyvezetője elmondta: konyhakerti növényeket termesztenek és helyeznek el úgynevezett önfenntartó rendszerekben, azaz palántákat szállítanak házhoz. Rég elfeledett fűszernövényeket és különlegességeket, például fahéjas bazsalikomot, csoki ízű turbolyát fejlesztettek ki. Áprilisban kötöttek szerződést a megváltozott munkaképességűek állami szervezetével, júniusban kezdtek el dolgozni, és mostanra jutottak el odáig, hogy magántőke, illetve később kockázati tőke bevonásával fejlesszenek.

A Videomapping Hungary nevű cég olyannyira nem ismeretlen Oroszországban, hogy az idén októberben a moszkvai nemzetközi fényfesztiválon 11 ország 25 csapata között első lett az Art Vision Contest épületvetítő versenyen. Gyöngyösy Balázs és Sarenczky Ákos, a háromdimenziós térvetítéssel foglalkozó cég képviselői az MTI-nek elmondták, szolgáltatásaik iránt többen érdeklődtek a bemutatón. Oroszországon kívül más térségekben is be szeretnének törni a piacra, ugyanis elég drága technológiával dolgoznak, és Magyarországon kicsi a kereslet. Jelenleg munkáik 70 százaléka a külpiacon valósul meg.


 

 


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.