BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az élethosszig dolgozó főnök

Dolgos és meglepő húsz évet tudhat a háta mögött Majoros Béla, a Csaba Metál Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. El sem hiszi, hogy a nulláról egy majd 10 milliárdos vállalatot épített fel, amely a legnagyobb világcégek beszállítója lett. Tavaly elnyerte az Ernst & Young Példakép különdíját

– 2011-ben Magyar Termék Nagydíjat kapott a vállalat a CSM Urbanus nevű saját fejlesztésű midibuszért. Azóta nem hallani erről a termékről.
– Pedig létezik, 11 darabot gyártottunk idáig, jók a tapasztalatok. Békéscsabán egy évig üzemelt, Makón már a második éve, s mi most is ezen szállítjuk a dolgozóinkat. Mintabuszaink kint vannak Görögországban, Cipruson. Sajnos a gazdasági környezet nem kedvez az infrastrukturális fejlesztéseknek s így az eladásoknak.

– Ezek szerint a nagydíjat nem követte piaci siker?
– Még nem. Úgy látom, Magyarországon az a legnagyobb gond, hogy bármilyen kormány van hatalmon, a tömegközlekedéshez szükséges autóbuszok beszerzését átszövi a politika. Ha csak a vállalatokon múlna a beszerzés, talán előrébb tartanánk.

– A Csaba Metál nem is igazán buszgyártó cég. Miért próbálkoznak akkor ezzel?
– A szeghalmi gyárunkban van hagyománya ennek a munkának, hiszen régen az Ikarushoz tartozott. De 2010-ben már mi is szállítottunk emeletes buszokat, például Törökországba 52 darabot. Isztambulban feltűnők a mi piros járműveink, mert az ottaniak kékek. Ezeket bérmunkában, a megrendelő tervei alapján készítettük. A mi midibuszunk egészen más: 55 személyes, városi közlekedésre ideális, mert mozgékony, kis helyen is jól fordul. Azt látjuk például itt Békéscsabán, hogy a csuklós buszok csak reggel-este vannak tele utasokkal, napközben alig néhány ember utazik rajtuk. Ennél olcsóbb megoldás lenne egy kisebb jármű.

– Nagy üzletet reméltek ettől a fejlesztéstől?
– Üzletet, tisztességes haszonnal. Azt gondoltam, hogy Magyarországon nem adunk el sokat, de hogy ennyire nem veszik, azt nem. Ideális lenne Budapesten a Várban vagy akár Gyulán, Makón. Békéscsabán ez az egyetlen autóbusz, amelyre kerekes székkel is föl lehet szállni, mert alacsony padlós, meg is tud billenni, s van kihúzható rámpája. Úgy képzeltük, Európában pár százat biztosan el lehet adni. Sok helyen bemutattuk, mindenhol tetszett. Csak éppen megrendelés nem érkezett. Még az USA-ba is eljutottunk szakkiállításra, s amikor egy forgalmazóval megállapodtunk, nem sokra rá tönkrement. Ő biztosította volna a szervizt. Anélkül nincs üzlet.

– Amikor az Ikarus-gyárat felvásárolta 2005-ben, rögtön arra gondolt, hogy beindítja az autóbuszgyártást is?
– Eszembe sem jutott. Tisztában voltam vele, hogy az autóbuszgyártás a nagy cégek terepe, itt a kisebbek nem rúgnak labdába. A midibusz viszont mindenhol hiányzik a palettáról. Amit ma midibusznak hívnak, az nem más, mint teherautóból átalakított, személyszállításra alkalmas eszköz, de nem autóbusz. Kivágják az ablakokat, beleteszik az üléseket, és kész a személyszállító jármű. Így ezt nagy szériában lehet gyártani, ezért ez a megoldás olcsó. A miénk egészen más, igazi autóbusz: kényelmes, praktikus, modern. Kis szériában is eredményesen előállítható. Sokat meditáltam, sokat beszélgettünk erről a menedzsmenttel, s amikor láttam, hogy ők mennyire eltökéltek, mennyire hisznek abban, hogy ez sikerülhet, a hitük engem is meggyőzött. Belevágtunk.

– Felkészültek arra, hogy bármikor elkezdjék a gyártást?
– Ha most ránk szakadna egy nagyobb megrendelés, gondolkodnunk kellene, hogyan oldjuk meg. De megcsinálnánk. Évi 150-200 darabot tudnánk gyártani. E területen nincsenek nagy sorozatok, de mi ebben jók vagyunk. Sok speciális, egyedi acélszerkezet előállítására vonatkozó munkánk van. Az, hogy például egy utcaseprő járműhöz 200-250 alvázat gyártunk, már kifejezetten ritkaságnak számít.

– Szívügye a buszgyártás?
– Egyre kevésbé. Már talán bánom is, hogy belefogtam. Sokat költöttünk rá, de szerencsére az öntödei megrendelések bőven fedezték ezeket a kiadásokat. Meg kísérletezni is kell. Nem ez az első és talán nem is az utolsó olyan projektünk, amely nem felel meg rögtön a várakozásunknak. Kitartó vagyok, nem adom fel ilyen könnyen, néhány évig még biztosan harcolunk.

– A hírek szerint az Evopro nevű céggel is együttműködnek elektromos autóbuszok gyártásában.
– Miért ne? Ha ők hisznek abban, hogy lesz rá piac, rajtunk nem fog múlni.

Névjegy

Majoros Béla (67)

A Csaba Metál Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója.

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte okleveles gépészmérnöki diplomáját, majd építőgépész-szakmérnök lett.

1993-ban alapította a jelenlegi cég elődjét, a Majoros–Párti Metál Öntödei Kft.-t.

Tavaly az Ernst & Young Példakép díját nyerte el.

Nős, egy fia van.

Hobbija a vadászat.

A Csaba Metál Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója.

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte okleveles gépészmérnöki diplomáját, majd építőgépész-szakmérnök lett.

1993-ban alapította a jelenlegi cég elődjét, a Majoros–Párti Metál Öntödei Kft.-t.

Tavaly az Ernst & Young Példakép díját nyerte el.

Nős, egy fia van.

Hobbija a vadászat. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.