BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kamionok sofőrjeire vár a szakma

A kamionsofőrök képzésének támogatását szorgalmazza a sok változást megért, sikeres bajóti szállítmányozási céget működtető Bognár Gábor

Uniós pályázaton elnyert támogatással alakította ki sikeres logisztikai központját a falu Bajna felőli végén a bajóti BGS Trans-Imex Kft. A cég a kis község legnagyobb munkáltatója, ötvennégyen keresik kenyerüket Bognár Gábor csapatában. Valamennyien helyiek illetve környékbeliek. Többen hosszabb idejű munkanélküliség után lehettek itt újra kenyérkeresők.

Amikor bekanyarodunk a cég udvarára, a huszonhat kamionsofőr szinte mindegyike úton van határainkon innen vagy túl. Bent az épületben, az egyik számítógép képernyőjén majdnem méterre nyomon lehet követni, hol járnak, illetve, hogy például mekkora sebességgel haladnak, milyen töltöttségű járművük akkumulátora.

Bognár Gábor is úton volt az előző napon. Ausztriába kellett gurulnia. Egyik sofőrjüknek egészségügyi gondjai akadtak fuvar közben. Gábor fiával indult útnak, vezetés közben kombináltak egy kicsit. Egy már hazafelé tartó munkatársuk indult tovább a kamionnal, a főnök személyautóval hazahozta a járgány addigi vezetőjét, fia kormányozta Bajótra a másik masinát.

– Minden gépjármű-vezetőnkre kötöttünk biztosítást egy európai piacon elismerten jelen lévő céggel. Ha valaki a kormányhoz ül, ott van nála egy olyan kártya, amely orvosi ellátást, szállítást, tolmácsot garantál a fuvarjainkban szóba jöhető országokban. Nem olcsó megoldás, de biztonságot ad a szerződésünk – halljuk a vállalkozótól az európai színvonalú bajóti bázis földszinti irodaépületében.

Bognár Gábor nagyon alaposan felkészült beszélgetésünkre. Máris mondja feljegyzéseibe pillantva, hogy feltétlenül beszélnünk kell a kamionsofőrök képzéséről is.

– Egykoron voltak a Magyar Honvédelmi Szövetség tanfolyamai a sorköteles fiúknak, a volános, illetve más céges képzések. Sokan éltek a lehetőséggel. Napjainkban 700-800 ezer forintért kell zsebbe nyúlni egy olyan jogosítvány megszerzéséért, amely utat nyithat ahhoz, hogy megfelelő gyakorlat után valaki kamiont vezethessen. A nyugdíjba vonulók, az esetleg egészségügyi okok miatt járműről lekerülők pótlása nagyon nehéz – mondja a gondról a cégvezető, majd izgalmas vetületéről szól a gondnak.

– A magyar kamionos cégek járműparkja korszerű. Ennek ellenére a magyar áruk közúti szállításának csak 35 százalékát végzik magyar cégek. Ezen az arányon feltétlenül javítani kellene. A hazai szállítók érdekeltek abban, hogy több kamiont üzemeltessenek. A járművek vezetéséhez támogatott formában kellene megoldani a képzést. Ha én fizetek érte, a fiatalt akkor is nehéz a céghez kötni. A jobb külföldi fizetéséből gond nélkül ki tudja vásárolni magát. Persze azt se felejtsük el, hogy a megkeresett pénzt hazahozza, itt költi el. Sok hazai vállalkozó ruházna be szállítói kapacitásának bővítésére, de nehezen talál hozzá sofőrt. Elviszi a munkát – jó pénzért – egy külföldi vállalkozó. A célba juttatott magyar áru piaci esélyeit is csökkentve. Többe kerül a szállítási költség, mintha „házon belül” tudnánk fuvarozni. Ezzel drágul a termék ára is. Óhatatlanul kiesik az üzletből – a piac már csak ilyen – sok becsületes magyar vállalkozó. A képzés változásaihoz kormányzati döntésre volna szükség.

Az irodaépület ablakából kitekintve a kék és a fehér szín uralja az indulásra váró kamionokat. Kék tetejű, fehér falu az iroda is.

– A kék még az általános iskolából jött. Ha lehetett, valamiért mindig kék vízfestéket kentem a rajzlapra. A fehér pedig a tisztaságot sugallja. Arról nem is szólva, hogy a kisebb karosszéria-hibákat könnyebb ilyen színekben kijavítani – mondja a cégvezető. Hozzáteszi, hogy az elmúlt években egyszer sem voltunk kárt okozók az utakon.

Apácákhoz indulnak a kamionok Bajótról

A korszerű irodaépületből a logisztikai raktár felé sétálva Bognár Gábortól egyebek között azt is megtudjuk, hogy a csapatában dolgozó ötvennégy ember közül huszonhatan a kamionok kormányát forgatják. A cégnél keresi a kenyerét két-két szerelő, őr, fűtő, illetve egy lakatos is. Az irodai csapatban ténykedik a cégvezető felesége és két fiúk is. Az erdőhöz közeli telep kapuja nyitva. Többek közt 24 tonnáig targoncával és daruval egyaránt rakható normál ponyvás és három méter belmagas megatrailereket várnak haza – egy kis időre.

A raktárban hatan dolgoznak. Piaci igények alapján végzett logisztikai feladat például a különböző színű és formájú, üdítős üvegeket záró kupakok beszállítása, méretek, színek alapján történő raktározása, célba juttatása. Az árut Székesfehérvárról hozzák, az úticél Németország. A megrendelő, apácák csoportja által alkotta céggel a kapcsolat immár már többéves.



A raktárban hatan dolgoznak. Piaci igények alapján végzett logisztikai feladat például a különböző színű és formájú, üdítős üvegeket záró kupakok beszállítása, méretek, színek alapján történő raktározása, célba juttatása. Az árut Székesfehérvárról hozzák, az úticél Németország. A megrendelő, apácák csoportja által alkotta céggel a kapcsolat immár már többéves. Névjegy: Bognár Gábor Bognár Gábor 1953-ban született Esztergomban, bajóti szülők gyermekeként, azóta is szülőfalujában él. Az esztergomi szakmunkásképző iskolában szerzett autószerelő képesítést. A volánosok dorogi telephelyén kezdett dolgozni. Főállása mellett pótkocsis traktorral brikettet fuvarozott, aztán a traktort katonai Csepel teherautóra, majd darus IFÁ-ra, később LIAZ-ra cserélte. Egyéni vállalkozóként több mint harminc éve fuvarozó. 1990-ben vásárolt két kamiont, ekkor alakult meg a BGS Trans-Imex Kft.-t. Felesége, illetve Gábor és Zoli fiúk is a cégnél dolgozik. Hobbija a vadászat.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.