BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Regionális vízhálózatra kötik az ellátatlan településeket

Jelentős fejlesztéseket tervez az Északdunántúli Vízmű Zrt. ebben az esztendőben. Jelen Tamás vezérigazgató szerint a beruházások sorában a zászlóshajó a tatabányai XV/C vízakna felújítása lesz, ami azért is fontos, mert ez a régió egészséges és biztonságos ivóvízellátásának egyik alapja. A beruházás teljes értéke eléri a 2 milliárd forintot: a vízbázis védelmét szolgáló korszerűsítés 100 százalékos támogatással valósul meg.

A Tatai-medencében felhagyott bányászati tevékenységet követően az elmúlt két évtizedben a karsztvíz szintje mintegy negyven métert emelkedett. Mindezt egy szakmai találkozón is megerősítették a közelmúltban, amelyen Bencsik János, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet igazgatóhelyettese bejelentette, hogy intézetük a jövőben is folytatja az észak-dunántúli térség karszt-hidrogeológiai modellezését.

A XV/C vízakna a szakemberek szerint a térség kiemelt fontosságú létesítmény, a vízemeléshez kapcsolódó technológia azonban már több mint félszáz esztendős, ezért szükségessé vált, hogy felújítsák a csővezetékeket, modernebb, energiatakarékosabb a szivattyúzást alakítsanak ki, és korszerű vezérlőtechnikát alkalmazzanak.

Jelen Tamás, az Északdunántúli Vízmű Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: csaknem ekkora léptékű fejlesztést tesz ki a Dunaalmás, Neszmély, Almásfüzitő közötti szennyvízrendszer kiépítése, amelynek értéke megközelíti a 1,5 milliárd forintot. Emellett vannak olyan kutatási és fejlesztési (K+F) projektek, amelyek célja, hogy lehetővé tegyék a vízáramlás folyamatos monitorozását, hogy csőtörésnél azonnal közbeléphessenek.

Az ÉDV Zrt. szakemberei az idén Kocsra építenek vezetéket: ez a terület eddig saját kúttal rendelkezett, de az ellátás biztonsága érdekében fontos, hogy a vízmű regionális vízvezetékrendszerére csatlakozzék a település.

A fejlesztések a munkaerő szempontjából is fontosak, de a vezérigazgató hozzáteszi: a korábban betervezett bővítések, a komáromi és a Hétforrás nevű víziközmű társulat integrálódása jelent majd létszámnövekedést.
Nyártól a mostani 650 helyett 750-en dolgoznak majd a társaságnál. Mivel ezek a szakemberek eddig is a vízművel álltak kapcsolatban, inkább összevonásról beszélhetünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.