BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több építőipari céget törölhetnek az idén

KILÁTÁSOK Nem romlott, de nem is javult az építőipari statisztika tavaly januárhoz képest az első hónapban; egy évvel ezelőtt 425, idén 426 cég szűnt meg egyetlen hónap alatt – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A törölt cégek száma idén mégis újabb rekordot dönthet. „2011–12-ben átmeneti csökkenést tapasztalhattunk az építőipari cégfluktuációban, ám 2013-ban lendületesen növekedett a törlések száma az ágazatban, és az emelkedés idén is folytatódhat” – állítja Tóth Tamás, az Opten igazgatója.

Az igazgató szerint a lábadozó építőipar továbbra is súlyos keresleti és likviditási problémával küszködik. Januárban 343 új építőipari vállalkozás alakult, ami több ugyan, mint a 2012–13-ban megszokott havi 200-300 vállalkozás, de még mindig bőven elmarad a megszűnések számától. „A jelenség nem feltétlenül kedvezőtlen, hiszen ez volt az az ágazat, amelyben még akkor is sokkal több cég alakult, mint amennyi megszűnt, amikor ezt semmilyen gazdasági számítás nem indokolta” – véli Tóth Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.