A tojástermeléssel, valamint tojás- és baromfi-értékesítéssel foglalkozó, jászberényi központú VitalEggs Kft. éves szinten mintegy harmincmillió tojás termelésére alkalmas bázist épített ki folyamatos fejlesztésekkel mezőhéki telephelyén, ahol mintegy százezer tojótyúk elhelyezésére, tartására van lehetősége.
– A 2001-ben alakult, átlagosan huszonhat munkavállalót foglalkoztató cégünk a kezdetektől előtérbe helyezi a minőségi élelmiszer-termelés megkövetelte feltételrendszer kialakítását – mutatott rá ifj. Darázs István tulajdonos-cégvezető.
Az európai szabványoknak megfelelő, az állatjóléti előírásokat teljesítő üzemükben a tyúkoknak tágasabb helyet, műfüves kapirgálót, egyedi tojófészket, ülőrudat, homokfürdőt tartalmazó ketreceket alakítottak ki az elmúlt években. Az élelmiszer-termelő gazdasági társaság Szegedtől Salgótarjánig, Győrtől Nyíregyházáig az ország minden területére szállít. Partnereik között szerepelnek kis- és nagykereskedők, kereskedelmi láncok, hazai és multinacionális cégek egyaránt. Mindezek mellett tésztaüzemeknek, cukrászdáknak, és nem utolsósorban a közétkeztetés szereplőinek szállítanak nagy mennyiségben, naponta friss tojást.
– Az elmúlt év végén, illetve a 2014-es esztendő első hónapjaiban a tojáspiac helyzetét alapvetően az országba érkező nagymennyiségű import tojás határozta meg – mutatott rá a jászberényi központú vállalkozás vezetője, Darázs István. – A külföldi tojások elárasztották a piacot, ami lefelé mozdította el a tojásárakat.
Az intenzív változások közepette komoly feladatot jelentett a talpon maradás még egy olyan élelmiszer-ipari cégnek is, amely közel másfél évtizede szerepel sikerrel ezen a területen.
– A nagyobb áruházláncoknál, s főleg a multicégeknél megfigyelhető tendencia, hogy mindent az áraknak rendelnek alá, a minőség kérdése másodlagossá válik. Nem az a legfőbb kérdés, hogy milyen minőségi színvonalat képvisel egy-egy termék, hanem az, hogy mennyi az ára. Nem gondolom, hogy ez volna a helyes irány. Számunkra egyértelmű törekvés rövid és hosszú távon egyaránt, hogy megőrizzük az eddig elért minőségi termelés színvonalát, az elért eredményekből nem szabad engedni csak azért, mert a piaci körülmények nem tekinthetők ideálisnak – emelte ki a cégvezető.
Mint megtudhattuk, a vállalkozás a nehéz körülmények, a gyorsan változó piaci körülmények között is inkább a beruházás, a fejlesztések irányába mozdul el.
– Javítottunk a csomagolástechnikán, illetve bővítettük göngyölegraktárunkat az elmúlt hónapokban, jelenleg is folyamatosan dolgozunk telephelyünk megújításán – jegyezte meg Darázs István. – Mindeközben pedig azon dolgoztunk, hogy megőrizzük a meglévő munkahelyeket, illetve új foglalkoztatási lehetőségeket teremtsünk. Különösen érzékeny terület ez egy olyan térségben, ahol kevés munkalehetőség adódik az álláskeresők számára. Jelenleg is veszünk fel dolgozókat a mezőhéki telephelyünkre. Úgy vélem, a legjobb megoldás a piac gyors változásainak kivédésére, ha költséghatékonyan végezzük feladatainkat, ugyanakkor az elért minőségi színvonalból nem adunk le.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.