BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MVM másképp látja

Az MVM csoport szerint - mai cikkünk állításával ellentétben - nem meglepő, hogy az MVM Partner aukicója után az árak emelkedtek a HUPX-en. Közzétesszük lapunkhoz eljuttatott állásfoglalását.

Az MVM Partner Zrt. és jogelődjének árverései nem árlejtéses, hanem
áremeléses típusú árverések, amelyek lebonyolítása elektronikus platformon, a Powerforumonon történik, közölte mai cikkünkre reagálva az MVM.

Tájékoztatása szerint az egyes termékek induló ára alacsony, a végső árat pedig kivétel nélkül a kereslet vásárlóereje határozza meg. Az árverésen a részvétel anonim, az ajánlattevők mindegyike a felkínált termékek 100 %-ra licitálhat igényének és a lehetőségének megfelelően.

Az  MVM  Partner a felkínált termékek összetételét és azok mennyiségeit az árverést  megelőzően  honlapjain  –  a  MEKH jóváhagyását követően - időben meghirdeti.  Az  elmúlt  6  év  alatt  a társaság közel 30 árverést tartott ugyanazon  eljárásmód  alapján,  amelyet  a hivatal minden egyes alkalommal külön  határozatban  hagyott jóvá. Az árveréseken a MEKH képviselője minden esetben részt vesz, továbbá annak menetét közjegyző is felügyeli.

A tájékoztatás ezen részével kapcsolatban megjegyezzük, hogy a Világgazdaságban megjelent cikk nem kifogásolta, nem is minősítette az árverés módját, nem is arról szólt, hanem az azon eladott áram árának későbbi alakulásával. 

Az MVM azt írja tovább, hogy a piaci  árak  már az aukció előtt is emelkedő trendet mutattak: a tőzsdén kívüli  piacon az április havi átlagár egy hét alatt az aukció előtti napig több   mint   1   eurót   emelkedett. (Cikkünkben arra mutattunk rá, hogy miközben az aukció révén jelentős mennyiségű többletáram árasztotta el a piacot, az aukció után, a kereskedőktől a HUPX-ra került áram jegyzései elmekedtek, holott a nagy mennyiségnek inkább le kellett volna nyomnia az árat.) Az MVM viszont azt hangsúlyozza, hogy a tőzsdén kívüli piacon az április havi átlagár egy hét alatt az aukció előtti napig több mint 1 eurót emelkedett. Az áremelkedést további piaci bizonytalanságok is erősítették, így a jelenleg folyamatos, de kockázatokkal terhelt jelentős ukrajnai import és a jelenleg is csapadék mentesebbnek várt balkáni időjárás mind-mind az árak emelkedése irányába hatottak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.