Még fél év sem telt el azóta, hogy négy kirendeltségét megszüntette a Citibank tavaly október végén, újabb fiókoktól búcsúzhatnak az ügyfelek. Március 28-i hatállyal ugyanis a pénzintézet bezárja az egri, a kecskeméti, a nyíregyházi, a pécsi és a szegedi fiókokat. A bezárt fiókoknál lévő ATM-ek szintén megszűnnek - tájékoztatta a portált a Citibank. Így a kilenc budapesti kirendeltségen kívül vidéken összesen négy nagyobb városban lehet majd személyesen ügyet intézni: Debrecenben, Győrben, Miskolcon és Székesfehérváron - olvasható a pénzcentrum.hu cikkében.
Az öt vidéki fiókjuk bezárásával érintett dolgozóik mintegy kétharmadát bocsátják el - értesült a pénzcentrum.hu. Hogy pontosan hány ember munkahelye szűnik meg, arról nem kaptak információt. A munkavállalók egyharmadának tudnak konkrét állást ajánlani a Citin belül, továbbá mindegyiküknek rendelkezésére áll a lehetőség, hogy a szolgáltatások és a dolgozói létszám tekintetében folyamatosan bővülő Budapest Citi Szolgáltató Központban nyitva álló állásokra kompetenciáik függvényében pályázzanak - tudta meg a Pénzcentrum.hu a Citibanktól.
Ugyanakkor a Citit befektetéseinek folytatását tervezi a lakossági üzletágba, különös tekintettel a digitális csatornákra. Fiókhálózatuk átalakítása a Citi globális stratégiáival van összhangban, melynek egyik kiemelt célja, hogy fiókjaikat a nagyvárosi, nagy forgalmú helyekre koncentrálják, ahol az ügyfeleik leginkább megfordulnak és igénylik a fizikai jelenlétet. Ugyanakkor a digitalizálással a jelenlegi gazdasági környezetben egyre nagyob jelentőséggel bíró működési hatékonyságukat is tovább tudják így növelni - írta válaszában a Citi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.