BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Füstmentes Coop-tervek

A trafikok mellett is van élet az élelmiszer-kereskedelemben – hangsúlyozza Torma László, a siófoki székhelyű Balaton-Coop Zrt. kereskedelmi igazgatója

Torma László kereskedelmi igazgató szerint a Balaton-Coop Zrt. elmúlt évi gazdálkodásában egyértelműen a nemzeti dohányboltok létrejötte jelentette a legnagyobb problémát; ezáltal ugyanis megszűnt a dohánytermékek forgalmazása az élelmiszerboltokban. – Ez a változás ugyanis nemcsak árbevétel-kieséssel párosult, de azáltal, hogy mobilabbá tette a vásárlókat, veszélybe sodorta a Coop-lánc (ezen belül a társaság üzleteinek) eddigi, úgynevezett kényelmibolti sajátosságát – magyarázza Torma László.

A nemzeti dohányboltok termékkínálatával a piaci verseny tovább nehezedett a zrt. kereskedelmi vezetője szerint. – Főként azoknál az élelmiszerboltoknál alakult ki hátrányos helyzet, amelyek távolabb kerültek a cigarettabeszerző pontoktól. Ezen üzleteknél az áruforgalmazási teljesítmény gyengülése már a múlt év második felében elkezdődött. Ennek ellenére a Balaton-Coop Kereskedelmi Zrt. nem zárta veszteségesen az elmúlt évet, részben annak is köszönhetően, hogy a cég vezetése már előre felkészült a piaci viszonyok kedvezőtlen változásaira. A központilag elvont dohánytermékek helyébe új termékcsoportokat, elsősorban non-food termékeket (műanyag- és üvegárut, konyhafelszerelési cikkeket, játékot) jelentettünk meg üzleteink kínálati palettáján.

A jövőtervezésben is adnak még további feladatokat az élelmiszer-kereskedelmet érintő változások. – Ezek napjainkban sem tekinthetők lezárt folyamatnak – így Torma László. – A viszonylag gyengébb kereslet a termékstruktúra átalakítására, vonzóbbá tételére, a költségek szükségszerű optimalizálására ösztönöz és erősen meghatározza minden piaci szereplő, köztük a Balaton-Coop Zrt. ez évi tevékenységét is. Napjaink legfontosabb taktikai elemének egy olyan kereskedelem-politika meghatározása tekinthető, amely kezelni képes az új, változó piaci viszonyokat.

A kereskedelmi igazgató példákat is sorolt erre. – Egyfelől fel kell készíteni társaságunk minden munkatársát a korábbi beidegződések megszüntetésére, ezzel együtt egy teljesen új típusú kereskedelmi szemlélet kialakítására, olyanra, amely képes gyökeresen szakítani az eddigi hagyományokkal. Másfelől magát az áruforgalmazást kell új alapokra helyezni, folytonosan megújuló, bővülő, a fogyasztók számára kívánatos termékek – ezen belül például újabb Coop-márkatermékek – előtérbe állításával, hatékonyabb ár- és akciós politikával, erőteljesebb marketing-aktivitással. Ezeknek az ösztönzését szolgálja például több, a társaság üzlethálózatának vonzóbbá tételét szolgáló új eszköz, technológia bevezetése, illetve a Coop-lánchoz fűződő franchise-kapcsolat előnyeinek jobb kihasználása, ami szintén a további sikerek záloga lehet.

A kereskedelmi igazgató abból a szempontból is optimista, hogy hosszú idő után ebben az évben végre erősödhet a vásárlóerő, azaz reményeik szerint cigaretta nélkül is általános növekedés lesz érzékelhető az élelmiszer-kereskedelemben.

Coop-üzlet a siófoki pláza mélygarázsában

Rátaláltak-e a vásárlók a siófoki pláza mélygarázsában létesített Coop-üzletre? – kérdeztük Torma Lászlótól. – Bízunk benne, hogy Siófok és környezetének lakossága végre megkedveli és magáénak fogja érezni a Sió Plázát, amely részben szintén a Balaton-Coop Zrt. érdekeltsége, benne az exkluzív Coop-élelmiszerbolttal, amely nemcsak a napi élelmiszer beszerzések vonatkozásában ígér előnyös üzleti kapcsolatot, hanem az ajándékozás tekintetében is igyekszik kielégíti a vásárlói igényeket – felelte. – Bővítenénk az élelmiszerekkel párosítható termékek választékát, vonzó programokat kínálnánk, s továbbra is lényegesnek tartjuk az udvarias bolti kiszolgálást, illetve a kivételesen magas szintű vásárlóbarát környezetet.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.