BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Győzteseket hirdetett az NMHH a rezsipályázatokon

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ma hirdette ki honlapján a közösségi médiaszolgáltatóknak szóló 2014-es rezsipályázat negyedik fordulójának nyerteseit. A Magyar Média Mecenatúra programon belül a testület 13 közösségi médiaszolgáltató fenntartási és üzemeltetési költségeit támogatta 60,8 millió forinttal. A pályázat korábbi fordulóival együtt így már 84 rádió és tévécsatorna részesült összesen 480 millió forint juttatásban.

A közösségi tévés és rádiók számára kiírt idei pályázat utolsó fordulóját keddi ülésén bírálta el a Médiatanács, a grémium a döntés eredményét ma tette közzé honlapján. A fenntartáshoz és üzemeltetéshez finanszírozást nyújtó pályázaton ezúttal két közösségi rádió és 11 közösségi televízió kapott összesen 60,8 millió forint támogatást.

A két nyertes rádió az Első Pesti Egyetemi Rádió Budapesten, valamint a balkányi Alfa Rádió Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A jelentkező tévék közül szponzorációhoz jutott a Tótvázsony TV, a Pomáz Televízió, a Soltvadkerti TV, a püspökladányi Ladány Televízió és a SárrétTV – Földes, a KÉK-KÁLLÓ TV Derecske, a Csurgói Városi Televízió, az Újpesti Közösségi Televízió, a Mezőtúri Városi Televízió, a Rábaközi Televízió és a Dunaújváros Televízió.

A pályázati felhívás szerint a televíziós médiaszolgáltatók legfeljebb 600 ezer forintot, a közösségi rádiók 500 ezer forintot és a kisközösségi rádiók 400 ezer forintot igényelhettek havonta. A támogatott időszak legfeljebb 2014. december 31-ig szól. A pályázati eredmények megtekinthetők a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának honlapján.
A Médiatanács ezúttal 60,8 millió forinttal finanszírozta a közösségi rádiók, televíziók fenntartását

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ma hirdette ki honlapján a közösségi médiaszolgáltatóknak szóló 2014-es rezsipályázat negyedik fordulójának nyerteseit. A Magyar Média Mecenatúra programon belül a testület 13 közösségi médiaszolgáltató fenntartási és üzemeltetési költségeit támogatta 60,8 millió forinttal. A pályázat korábbi fordulóival együtt így már 84 rádió és tévécsatorna részesült összesen 480 millió forint juttatásban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.