Havi négyezer cég szűnhet meg
Idén a második hónapban 3662 céget törölt a cégbíróság. Ez az eredmény – a rövid hónapot a munkanapokkal korrigálva – megegyezik az eddig mért legnagyobb felszámolást hozó 2013. októberi értékkel. A helyzet komolyságát jelzi, hogy arra is csupán négyszer volt korábban példa, hogy a hónapon belüli megszűnések száma meghaladja a háromezret.
„Az első két hónap fejleményei megerősítik azt a várakozásunkat, hogy 2014-ben akár 40 ezer cég is megszűnhet Magyarországon, a működő cégek száma pedig 580 ezerre csökkenhet” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója. Az igazgató szerint több negatív hatás együttes eredménye látható az adatokban.
2012-ben soha nem látott felszámolási hullám söpört végig a gazdaságon: az ekkor indult eljárások mostanában zárulnak le és döntő többségükben az érintett cégek törlésével végződnek. Ezzel párhuzamosan felfutóban van a szigorodó jogszabályok következtében induló önkéntes végelszámolások száma, illetve a tavaly óta gyors ütemben emelkedő kényszertörlések lezárása is. Ennek a hatóságok által kezdeményezett egyszerűsített eljárásnak ugyanis lényegesen kisebb az átfutási ideje, mint a hitelezők által indított felszámolásoké.
„A frissen induló kényszertörlések száma havi 2200 és 2500 között stabilizálódni látszik. Ezeknek az eljárásoknak jelentős része azonban felszámolásba fordul, így a megszűnéshez vezető eljárások között a felszámolásnak továbbra is döntő szerep jut – értékel Tóth Tamás. – Az induló kényszertörlési eljárások hosszú távon is magasan fogják tartani a cégtörlések számát, ám ez összességében még mindig kevés a cégstruktúra megtisztításához.”
„A kényszertörlések nagy arányban fordulnak át felszámolásba, ennek eredményeként most februárban „csak” 221 cég szűnt meg közvetlenül kényszertörlési eljárás eredményeként” – mutat rá a tendencia okaira az Opten igazgatója. A 2200-2500 induló kényszertörlés ezekben a hónapokban 1200-1500 felszámolással és 700-800 tulajdonosok által kezdeményezett végelszámolással párosul, ami azt jelenti, hogy a törölt cégek száma egy év múlva stabilan meghaladhatja a havi 4000-et.
Mindezt a cégalapítási kedv látványos visszaesése kíséri – hívja fel a figyelmet az Opten igazgatója. Februárban 2772 céget alapítottak Magyarországon, szinte pontosan ugyanannyit, mint egy hónappal korábban. Mindkét érték beleillik a 2012 közepe óta tapasztalható stagnáló trendbe. A megszűnő és az alapított cégek összevetése tehát a működő cégek számának visszaesését vetíti előre.
„Összességében a cégek számának csökkenése tisztító jelleggel hat a gazdaságra, de sajnos igazi áttörés még nem született. A közel 600 ezer vállalkozást számláló cégvilág normalizálódása ilyen ütemben évtizedekig is eltarthat. A sűrűn változó jogszabályok miatt persze biztosak lehetünk benne, hogy a tendencia egy-két éven belül többször is változik majd” – mondja Tóth Tamás.
A cégalapítások visszaesésének és a törlések magas arányának eredőjeként éves szinten magas, de csökkenő cégfluktuáció várható. Ezt mutatja az Opten Cégfluktuációs Indexének (Opten – CFI) várható alakulása, ami az adott időszakon belül megszűnt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működő cégekéhez.


