Bár bizonyosan van néhány káros hatása (izgathatja a gyomor nyálkahártyáját, megemelheti a vérnyomást), mégis sokan esküdnek arra, hogy a reggeli kávéjuk nélkül nem tudnak felébredni. Kávé nélkül nem kezdődhet el a nap. Szerte a nagyvilágban több kutatást is végeztek, hogy kiderítsék, vajon csupán legenda-e a kávé agyműködést serkentő hatása, avagy van ennek tudományos magyarázata is.
A Floridai Egyetem kutatói egereken vizsgálták a koffein hatását és újabb összefüggésekre bukkantak: az elbutulás és az Alzheimer-kór kialakulása is megelőzhető rendszeres kávézással. Ausztriában, az Innsbrucki Egyetemen önkéntesekkel végeztek kísérleteket. Úgy találták, hogy napi 100 mg kávé elfogyasztása megnöveli a homloklebeny aktivitását, ezáltal az alanyok sokkal jobban tudtak koncentrálni, és új ismereteket elsajátítani. Ugyanerre a következtetésre jutottak az Arizonai Egyetem kutatói is. Francia tudósok idősebb hölgyeket vizsgáltak: megállapításaik szerint azok a 64 év feletti nők, akik négy éven át napi 3 csésze kávét ittak, jobb memória teszteket írtak, mint nem kávézó társaik.
Majdnem bizonyos tehát, hogy napi néhány csésze finom kávé jót tesz. De mint mindent, ezt is módjával fogyasszák!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.