Az MVM lapunkhoz eljuttatott levele hangsúlyozza, hogy árverés nem árlejtéses, hanem áremeléses volt, és közli, hogy az ilyen árveréseket a Powerforum elektronikus platformon bonyolítják le. Az egyes termékek induló ára alacsony, a végső árat pedig kivétel nélkül a kereslet vásárlóereje határozza meg. Az árverésen a részvétel anonim, az ajánlattevők mindegyike a felkínált termékek 100 százalékára licitálhat igényének és a lehetőségének megfelelően.
Az MVM Partner a felkínált termékek összetételét és azok mennyiségeit az árverés előtt honlapjain – a MEKH jóváhagyása után – időben meghirdeti. Az elmúlt 6 évben a társaság közel 30 árverést tartott ezzel az eljárással, ezeket a hivatal mindig külön határozatban hagyta jóvá. Minden árverésen részt vesz a MEKH képviselője, a menetét közjegyző is felügyeli.
A levél emellett rámutat, hogy a piaci árak már az aukció előtt is erősödtek: mind a magyarországi, mind a régiós tőzsdei és tőzsdén kívüli piacon az árak emelkedtek, az áprilisi átlagár egy hét alatt az aukció előtti napig több mint egy eurót nőtt. A drágulást további piaci bizonytalanságok is erősítették, így a jelenleg folyamatos, de kockázatokkal terhelt jelentős ukrajnai import és a csapadék-mentesebbnek várt balkáni időjárás.
Az MVM tegnapi közleménye szerint a társaság közgyűlése elfogadta a csoport új középtávú stratégiáját, amelynek fő célja a nemzeti energiapolitikai célok megvalósulásának támogatása. A közgyűlés döntése szerint az MVM 41 milliárd forintos tulajdonosi hitelt vehet fel a Főgáz részvényeinek megvásárlásához. Emellett döntöttek arról is, hogy MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. néven projekttársaság jön létre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.