A logisztika napján, április tizedikén rendezte meg immár ötödik saját szervezésű konferenciáját a régió piacvezető szállítmányozó és logisztikai szolgáltatója, a BI-KA Logisztika Kft. Szolnokon. A Szolnoki Gazdasági Fórum 2014 elnevezésű rendezvény – melynek középpontjában idén a versenyképes logisztika mellett a piacképes oktatás állt – délelőtti szekcióban a kormány által tavaly elfogadott Középtávú Logisztikai Stratégiát és annak az elkövetkezendő uniós időszakra gyakorolt hatásait, a fuvarozói, szállítmányozói alágazatok eredményeit, aktualitás helyzetét, jövőbeni kilátásait, illetve a logisztikai folyamatok informatikai támogatásait járták körbe az előadók.
A délutáni programban a piacképes oktatás kérdéskörét és a gyakorlati megvalósításának eszközeit, módszereit tekintették át a szakemberek az oktatási intézmények, a gazdasági társaságok és a szakmai szervezetek szemszögéből.
Mérő László pszichológus, az ELTE egyetemi tanára, dr. Gelei Andrea, az MLBKT elnökségi tagja, dr. Szakács Attila, a Szolnoki Főiskola docense és dr. Kovács Beáta, a KSB’98 Tanácsadó Kft. ügyvezetője is az előadók között volt.
Karmazin György, a BI-KA Logisztika Kft. tulajdonosa kérdésünkre kifejtette, hogy a megfelelő képzettségű munkaerő kiemelt feltétele a vállalatok versenyképességének, azonban az utóbbi időben a felsőoktatás hallgatóinak színvonala hanyatlik. Véleménye szerint a hagyományos módszerekkel a mai fiatalokat már nem lehet kellőképpen tanulásra ösztönözni, ehhez interaktivitásra, az informatikai eszközök hangsúlyosabb szerepére volna szükség. A szakember a szállítmányozási alágazatok esetében is kiemelte a versenyképesség fontosságát, hiszen ez elengedhetetlen feltétele az ellátási láncolatba való bekapcsolódásnak.
Jelenleg a szállítás hetvennyolc-nyolcvan százaléka közúton történik, azonban a szállítmányozási ágazatok hangsúlyosabb együttműködése növelheti a hatékonyságot, főleg a kis- és középvállalkozások tekintetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.