BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalódást okozott a Google

Nem fogadták kirobbanó örömmel a befektetők a Google első negyedéves eredményeit, az adatok bejelentését követően a zárás utáni kereskedés során több mint 6 százalékkal esett a vállalat papírjainak értéke. Pedig a cég korántsem teljesített rosszul a január-márciusi időszakban, hiszen például az árbevétele 2,5 milliárd dollárral, 15,4 milliárd dollárra nőtt, a nyeresége pedig 3,4 milliárd dollár volt, ami 100 milliós bővülést jelentett.

A tőzsdei rosszkedv hátterében az állt, hogy az elemzők előzetesen valamivel magasabb bevételt és profitot prognosztizáltak – igaz az eltérés ennél a nagyságrendnél minimálisnak mondható, hiszen a forgalom csak százmillió dollárral volt kevesebb a jelzettnél -, és az elmúlt években a piac megszokta, hogy a webes cég rendre túlszárnyalja a várakozásokat.

Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a mobiltechnológiák villámgyors térhódítása átrendezi a netes és a hirdetési piacot is, komoly kihívás elé állítva ezzel a szektor szereplőit. Mivel a felhasználók közül egyre többen és hosszabb ideig használják a mobileszközöket böngészésre, az internetes vállalkozásoknak az új platformokra is követniük kell őket. Ez azonban érzékenyen érintheti a bevételeiket, a Google-nak például azzal kell szembesülnie, hogy a mobilos hirdetésekért kevesebbet kérhet, mint az asztali gépeken vagy notebookokon megjelenő reklámokért.

A társaság érezhetően igyekszik szélesíteni szolgáltatási portfólióját annak érdekében, hogy csökkentse egyoldalú függését a hirdetési bevételektől, azonban egyelőre nagyon kezdeti fázisban van ez a váltás. A Google által az év elején bejelentett felvásárlás alapján úgy tűnik, hogy a jövőben nagyobb figyelmet kaphat majd a vállalat stratégiájában az intelligens otthon koncepció. Az okostermosztátok gyártó Nest Labs megvásárlása 3,2 milliárd dollárért persze csak az első lépés ezen az úton, azonban a vállalat felhő alapú megoldásai a megfelelő eszközökkel ötvözve ígéretes kombinációnak tűnnek.

Bár a mobiltechnológia kulcsszerepet játszhat a Google jövőjében is, a cég gyorsan lemondott hardvergyártói terveiről, hiszen január végén bejelentették, hogy 2,91 milliárd dollárért eladják a 2012-ben megszerzett Motorola Mobility-t a Lenovo-nak. n K. Z.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.