A Révai Digitális Kiadó gondozásában jelent meg dr. Szeles Péternek, a BGF docensének szerzőtársaival, dr. Szűcs Tamással, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusával, valamint Varga Zsolttal, az e-Benchmark ügyvezető igazgatójával közösen írt, a vállalkozások, szervezetek hírnevéről és annak menedzselhetőségéről szóló Hírnévmenedzsment című könyve, amelyet a napokban mutattak be a Budapesti Gazdasági Főiskolán. A könyv azzal a kettős céllal jött létre, hogy szakkönyvként és tankönyvként egyaránt forgatható legyen.
A könyv bemutatóján Dr. Szűcs Tamás kiemelte: „A 2000-es évek elején, az internet széleskörű elterjedésével következett be a pénzügyi világban az a gondolkodásmódbeli változás, amely a vállalatvezetők figyelmét cégeik láthatatlan tőkéje felé fordította. Mára többségük számára világossá vált, hogy ez a láthatatlan tőke, a hírnév, nagyon komoly értéket adhat vállalkozásaik számára, így a márkanév értékesítése a hagyományos vállalati, pénzügyi értékek között is kiemelt helyen szerepel a vállalatok gazdaságpolitikájában.” Dr. Szeles Péter ugyanakkor hozzátette, sajnálatos módon még mindig számos olyan hazai cég van, mely csak abban az esetben fordít figyelmet hírnevének menedzselésére, mikor már a megtépázott hírnév helyreállítása a feladat. A vállalatvezetők ez irányú tudatlansága ebben az esetben versenyhátrányt, sőt jelentős anyagi kárt is okozhat a cégeknek.
„A világ egyre gyorsuló ütemben és szédítő dinamikával változik. A tudásalapú társadalomban és gazdaságban az új ismeretek válnak a legértékesebbekké, hiszen ezek segítségével válhatunk a konkurenseinknél, versenytársainknál sikeresebbé. A hírnév megértése és tudatos, szakszerű menedzselése egy cég életében pontosan ezt jelenti. A hírnév a jövő egyik legjelentősebb értékű és hatású formálója” – emelte ki dr. Szeles Péter.
Varga Zsolt a hírnév mérésének módszertanáról és annak kialakításáról – mely a könyvben egy egész fejezetet kitölt – elmondta, a fejezet megírásakor egyik legfőbb céljuk az volt, hogy olyan eszközt adhassanak az olvasók kezébe, amelyeknek segítségével meghatározható, hogy egy-egy cég hírneve mely pontokon gyenge, így ennek megfelelően gazdaságosan, kizárólag az adott területre fókuszálva, célzottan lehet elvégezni a hírnév javítását. Ennek megfelelően a Hírnévmenedzsment érdekes olvasmánya lehet cégvezetőknek, vállalkozások irányítóinak, pénzügyi és stratégiai vezetőknek, csakúgy, mint a vállalati kommunikációs szakembereknek, de akár jogászoknak és ügyvédeknek is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.