Szokás azt mondani, hogy a függöny a lakás ruhája: nemcsak dekoratívan öltöztet, de szükség esetén melegít, vagy hűt, valamint véd a kíváncsi tekintetektől is. És akárcsak az öltözéknek, a függönynek is ezernyi arca van. Hol a környezetbe simuló, visszafogott, szinte észre sem lehet venni, s szolid szabásvonallal készül, hol hivalkodóan tarka, ezernyi fodorral, húzással bolondítva. Ez tehát olyan izgalmas játék, aminek során viszonylag csekély ráfordítással csodákat művelhetünk. Persze, ahogy egy új ruha kiválasztásakor, ugyanúgy a függöny cseréjénél is lehet hibázni. Ha viszont figyelembe veszünk néhány alapvető szabályt, például rögtön az elején, a funkcióhoz rendelt anyagválasztás terén, nem hibázhatunk.
A sötétítőfüggönynek, mint a neve is utal rá, a feladata a különböző fények kiszűrése. Erre a célra sűrű szövésű textíliákat használjunk. Hogy mikor milyet – vastagabb vásznat, bársonyt, vagy épp brokátot –, az természetesen legyen összhangban a környezettel. A fényáteresztő függönyök anyagánál vegyük figyelembe, hogy a napfény hatására a szálakban oxidációs folyamatok zajlanak le, az anyag kifakul és gyorsan elérik. Ilyen szempontból a legmegfelelőbb a len, a kender, a pamut, a viszkóz és a különféle poliészterek, nem ajánlható viszont a juta és a selyem. Elterjedtek a különféle lánchurkolt csipkefüggönyök és a klöpli-függönyök is.
A nyári, erős napsütésben függönyeink fokozott igénybevételnek vannak kitéve, ezért döntően fontos, mint említettük, hogy megfelelő fényálló tulajdonságokkal rendelkező anyagot válasszunk. Amennyiben télen is ugyanaz a függöny marad az ablakon, kiegészíthetjük egy kényesebb textíliával, például a karácsonyi ünnepek idején egy selyemből varrt, második függönnyel. A nyárra javasolható, laza szövésű, vékony pamutból készített függönyt télen lecserélhetjük egy több fényt áteresztő, úgynevezett „voile”-ra, azaz fátyolfüggönyre. A hideg évszakban javasolható a bélelt függöny is, ami jobban őrzi a szoba melegét. A bélést kihajtva, láttatva, érdekes, eredeti megoldásokat lehet elérni.
Elterjedtek a többféle anyag kombinációjával készülő függönyök, ezeknél is van néhány dolog, amire ügyelni kell. Érdekesebbnél érdekesebb kompozíciók születhetnek, ilyen például a foltvarrásos (patchwok-) technikával készülő függöny, de a leggyakrabban a bélelt függönnyel lehet találkozni. Mivel a különböző anyagok a tisztítás során különféleképpen reagálnak, érdemes színét nem eresztő, méretét megtartó anyagokat kombinálni egymással. Vannak olyan textilféleségek, melyeket csak vegyileg, tisztítóban szabadíthatunk meg a hónapok során rákerült szennyeződéstől, azonban a pamutból és lenvászonból készült darabokat otthon is ki lehet mosni. Ezeket a mosásra alkalmas anyagokat azonban a varrás előtt be kell avatni.
Nagyon sikeres lehet egy jól megválasztott elkötő-pánt, melynek hagyományos változata a függöny anyagából készül, egyenes, vagy enyhén ívelt szabással. Gyakran látni sodrott zsinórból készült változatot is, amelynek a végét markáns bojt díszíti. A modern változatokat felsorolni is nehéz: a fémlánctól a kagyló-fűzéren át a hajókötélre emlékeztető megkötőig rengeteg változatuk létezik.
Remekül díszíthet egy szép karnis, vagy karnisvég, de az sem mindegy, milyen függönykarikákat alkalmazunk. Ha el akarjuk rejteni a karnist, a legjobb, ha egy ragasztós hátoldalú, tépőzáras szalag segítségével drapériát erősítünk a karnis homloklapjára. Főleg az angolszász országok kedvelt megoldása, amikor a karnist a függöny anyagával azonos textillel vonják be.
Különféle ünnepi alkalmakra örökzöldből, borostyánból, szárított virágból, színes szalagokból is készíthetünk egyedi hangvételű dekorációt.
Nagyon sikeres lehet egy jól megválasztott elkötő-pánt, melynek hagyományos változata a függöny anyagából készül, egyenes, vagy enyhén ívelt szabással. Gyakran látni sodrott zsinórból készült változatot is, amelynek a végét markáns bojt díszíti. A modern változatokat felsorolni is nehéz: a fémlánctól a kagyló-fűzéren át a hajókötélre emlékeztető megkötőig rengeteg változatuk létezik.
Remekül díszíthet egy szép karnis, vagy karnisvég, de az sem mindegy, milyen függönykarikákat alkalmazunk. Ha el akarjuk rejteni a karnist, a legjobb, ha egy ragasztós hátoldalú, tépőzáras szalag segítségével drapériát erősítünk a karnis homloklapjára. Főleg az angolszász országok kedvelt megoldása, amikor a karnist a függöny anyagával azonos textillel vonják be.
Különféle ünnepi alkalmakra örökzöldből, borostyánból, szárított virágból, színes szalagokból is készíthetünk egyedi hangvételű dekorációt.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.