A Nokia 150 szoftverfejlesztő mérnökkel növeli magyarországi kutatás-fejlesztési központjának létszámát, a bővítéshez a magyar állam 211 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentették be Budapesten. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára elmondta, hogy a Nokia 3 milliárd forintos beruházással fejleszti a budapesti k+f központját, és a bővítéssel a cég magyarországi létszáma közel 1400-ra emelkedik.
Ésik Róbert, a Nokia Networks üzletágának magyarországi ügyvezető igazgatója kiemelte: a vállalat 5 éves garanciát vállal a létrehozott munkahelyekre. Hangsúlyozta, hogy a budapesti részleg eddig is a Nokia egyik legnagyobb globális technológiai központja volt, és a jövőben a szerepe tovább erősödik. A vállalat itt fejleszti a mobil kapcsolóközpontját, amelyet a világon több milliárd ember használ nap mint nap.
A Nokia magyarországi részlege a vállalat networks üzletágát képviseli. Ez az üzletág a cégcsoport tavalyi több mint 12 milliárd eurós árbevételéhez 11,2 milliárd euróval járult hozzá.
A Nokia 1998-ban 20 fővel kezdte meg kutatás-fejlesztési tevékenységét, ma pedig már 1200 munkavállalója van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.