BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét növekedés

Hosszú idő után újra nőtt mennyiségben az élelmiszer- és vegyiáru-kiskereskedelem forgalma Magyarországon. A bővülés mértéke jóval meghaladja az európai átlagot is

Két éves csökkenés után újra nőtt mennyiségben is az élelmiszer- és vegyiáru-kiskereskedelem forgalma Magyarországon; az idei első negyedév során 1,6 százalékkal több árut adtak el a boltok, mint tavaly január-márciusban – derül ki a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat „Growthreporter” című, negyedévenként megjelenő európai elemzéséből. Ezzel egy időben érték alapján a forgalom 3,5 százalékkal nőtt, ami Európában az egyik legjelentősebb mértékű javulás. Az élelmiszerek, háztartási vegyiáruk és kozmetikumok fogyasztói átlagára 1,9 százalékkal emelkedett.

A Nielsen emlékeztet rá: legutóbb 2011. negyedik negyedéve során nőtt a bolti eladás mennyiség szempontjából hazánkban, akkor 1,4 százalékkal, negyedéves összehasonlításban. Utána a mélypontot a 2012. évi negyedik negyedév jelentette, mínusz 4,6 százalékkal. Ezt követően tavaly az első negyedév során a negatív mutató kezdett egyre kisebb lenni. Idén pedig, az első három hónapban újra pluszt tartalmaz a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe a mennyiségi forgalomnál.

Jean-Jacques Vandenheede, a Nielsen európai kiskereskedelmi tanácsadási igazgatója az európai eredmények kapcsán elmondta: ott a nominális növekedés átlagos mértéke ugyanúgy 1,7 százalék, mint az előző, negyedik negyedév során. Habár tíz országban javult a mutató az előző negyedévhez viszonyítva, tíz országban kisebb lett. A legnagyobb mértékű javulást Dánia, Magyarország és Svájc érte el. A huszonegy vizsgált országban viszont átlagosan újra kevesebb árut adtak el, mint múlt év január-március között. Mennyiség alapján a mínusz 0,6 százalékos mutató ugyanakkora, mint a 2013-as negyedik negyedévi. „Itt figyelemre méltó, hogy az EU öt nagy piaca közül háromban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Olaszországban negatív a trend” – állapította meg a Nielsen európai igazgatója. A Nielsen szerint az első negyedév kedvező hazai forgalmi adatai viszont igazolják azt a piaci tapasztalatot, amely szerint, ha a fogyasztói bizalom változik, akkor két negyedévig tart, amíg hatása tükröződik az eladásokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.