SZOLGÁLTATÁS Megokosítja a hagyományos televíziókat is a UPC új szolgáltatása, a hazai szakemberek által kifejlesztett megoldásnak köszönhetően ugyanis azokon a készülékeken is elérhetőek lesznek online tartalmak. A felhő technológián alapuló szolgáltatás egyelőre azon felhasználók számára érhető el, akik a társaság bármelyik, nagyfelbontású műsorok megjelenítésére alkalmas, azaz HD típusú mediaboxához csatlakoznak. Ezt követően év végéig a cég interaktív kábelhálózatával elérhető 1,5 millió háztartásban is lehetővé válik a tévés internetkapcsolat, a digitális tv szolgáltatás minden előfizetőjének, függetlenül attól, hogy milyen típusú UPC vevőkészülékkel rendelkezik.
„A televíziózás továbbra is a legfontosabb napi szórakozási forma Magyarországon, de az is jól érződik, hogy a hazai felhasználók egyre több videót néznek online” – számolt be a trendekről Severina Pascu, a UPC Magyarország vezérigazgatója. Ezt figyelembe véve érthető, hogy a vállalat is igyekszik minél jobb pozíciókat kialakítani magának ebben a szegmensben. A UPC hazai érdekeltségét tavaly augusztus óta vezető Severina Pascu közölte azt is, hogy a cégcsoporton belül Magyarországon próbálják ki először az új szolgáltatást.
A hagyományos televíziókon egyelőre valamivel több mint 20 alkalmazás lesz elérhető a távvezérlőn keresztül. A tervek szerint egyébként a UPC TV Apps nevű szolgáltatásban szereplő alkalmazások körét a jövőben bővítik. A megoldás a Cloud TV technológiát alkalmazza, amelynek lényege, hogy távoli szervereket használ a letöltések feldolgozásához és a tartalom, illetve a kezelőfelület megjelenítéséhez a képernyőn. Így anélkül bővíthetők a set-top-boxok képességei, hogy bármilyen hardver-elemet cserélni kellene.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.