Ne busszal, villamossal – bringázz a munkába is!
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Magyar Kerékpáros klubbal közös szervezésben idén már tizenharmadik alkalommal indította el Budapesten a kerékpározást népszerűsítő „Bringázz a Munkába!” tavaszi kampányát a Föld napján, április 22-én.
A május 30-ig tartó akcióban az idén remélhetőleg még többen vesznek részt, mint korábban, ugyanis a csatlakozók száma évről évre nő. Tavaly a 8000 résztvevőből 2800, az őszi 7000 bringásból 2000 első ízben vállalkozott arra, hogy a munkahelyére biciklivel menjen. 2013 őszén a kampány nyitott a középiskolák, egyetemek, főiskolák felé. A kedvező fogadtatást igazolja, hogy 110 oktatási intézmény csatlakozott csaknem 400 résztvevővel.
A tervek szerint a hazai kerékpárút-hálózat a következő években több mint 600 kilométerrel bővül – számolt be a turizmusonline.hu. Legkorábban 2015-ben kezdődhet meg három kiemelt beruházás – az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszának fejlesztése, majd másodikként a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítése, és végül a balatoni bringakör korszerűsítése, kiegészítése.


