BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Okos európai E.ON-projektek

Korábban el sem képzelt méretű követelményeket támasztanak a villamos energia hálózatok üzemeltetőivel szemben a megújuló energia termelői, a szaporodó érzékeny fogyasztók, és az újonnan megjelenő intenzív fogyasztók (villamos járművek). Az üzemeltetőknek ebben az új helyzetben kell megteremteniük a globális és a helyi energia egyensúlyát, növelniük kell a hálózatok megbízhatóságát, és javítaniuk az ellátás minőségét is. Mindezt az okos hálózat (smart grid) néven ismertté vált megoldással tehetik meg. „Akkor beszélünk smart gridről, amikor az (elosztó) hálózat további kommunikációs és informatikai technológiával kibővülve olyan rendszerré válik, amely már képes egy összetettebb ellátást és terhelési sémát irányítani, intelligens terhelésgazdálkodást nyújtani, és biztosítani az energia piacon való részvételt a hálózatra csatlakozó összes fogyasztónak és decentralizált termelőnek” – magyarázta egy közelmúltban tartott energiakonferencián Patay László, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke.

Mint ismertette, az E.ON-nál az ezzel kapcsolatos kutatásokért, fejlesztésekért az E.ON SE felel. A társaság innovációs központja több területen is végez kutatásokat. Ilyen terület a hagyományos energiatermelés, az elosztás, az energiatárolás, az ügyfeleknek szánt megoldások, a korszerű széntechnológiák (a szén-dioxid befogása és tárolása), az energiarendszerek, az elektromos közlekedés, az okos otthonok, vagy az energia-intelligencia. Az E.ON SE már több olyan kísérletet is indított, amelyekben tesztelhetők, kipróbálhatók a felsorolt területeken elért, eddigi eredményei. E kísérletek egyike a pellwormi Okos régió projekt. Ebben a kijelölt térség energiaszigetként, tehát az energiatermelés és -ellátás szempontjából önellátóként működik. A régiót napelemmel, szélenergia hasznosításával és biogáz égetésével látják el energiával, amelynek tárolását Redox-Iow és lítium-ionos akkumulátorokkal oldják meg. Mindennek a működését hálózati- és energiamenedzsment rendszerrel hangolják össze. Nagy-Britanniában a pellworminál jóval kisebb, lakás méretű vállalkozások, azaz Okos otthon projektek folynak. Itt a társaság kezdeményezésére azt kutatják, hogy milyen optimum alakítható ki az új, vezérelhető fogyasztói berendezések és a megújuló, háztartási méretű kiserőművek között. „Már megoldások is születtek, ilyen a HEMS (Otthon energia menedzsment rendszer), az okos csatlakozók, és a webes felületek” – ismertette Patay László.

A probléma további oldalát közelíti meg a németországi Áramtól a gázhálózatig projekt, amely új módja a megújuló energiaforrásokból nap, mint nap származó energia tárolásának. A tárolással kiegyenlíthetők a termelés ingadozásai. A hagyományos átalakító eljárással elektromos energiával vizet és hidrogént állítanak elő. Alternatívaként a biogáz vagy a biomassza létesítményekből származó szén-dioxid átalakítható biometánná, ami ezután betáplálható a földgáz hálózatba, keverési korlátozás nélkül.

Győr, az okos város

Nem marad ki a kísérletek helyszínei közül Magyarország sem, ráadásul itt egy nagyon összetett kísérlet folyik. Az E.ON és Győr városa partnerségi együttműködés keretében alakítja ki a „Győr, az okos város” koncepciót, amely az energiatermelés és -felhasználás intelligens eszközökkel való összehangolása egy város életének lényegében minden mozzanatára kiterjed. Az áramtermelő egységeket virtuális erőműbe szervezik, az önkormányzati, az üzleti és a lakossági fogyasztókat okos hálózatba szervezik. A terv szerint Győr a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kezdetére smart cityvé válik.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.