Kozák Danuta, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó: „Nagyon szeretek kajakozni, így jelenleg még komoly áldozatot, lemondást nem követel tőlem a sport. A világversenyeken való szereplés nagyon jó élmény, ami függővé teszi az embert, hogy újabb sikereket érjen el. A londoni olimpia után azt tűztem ki célul, hogy ismét nyakamba akaszthassák az aranyérmet. A riói olimpiára koncentrálok, de 2016 után adnék egy kis pihenőt magamnak, hogy ne csak a kajak töltse ki az életemet. A siker titka: nem szabad hátranézni. Hogy a sikeres nők mögött állnak-e férfiak? Párom az edzőm.”
Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. Kormányzati kapcsolatok és PR vezetője: „Magyarországon a nőknek többet kell letenniük az asztalra, hogy ugyanazt az elismertséget elérjék, mint egy férfi. Szerintem egy nő számára a sikert nem jelentheti csak a munka. Egy nő, akkor sikeres, ha van magánélete, és a gyerekekkel is jó a kapcsolata. Úgy gondolom, hogy a munkahelyi sikerek mellett meg kell találni a magánéleti sikereket is, én például nemrég vizsgáztam vitorlázásból. Coelho egyik könyve szerint az az ember sikeres, aki a kudarcélményeket is helyén tudja kezelni, fel tud állni azokból, nem retten vissza a nehézségektől.”
Rácz Zsuzsa, író, újságíró: „Az írói lét nagyon nagy szabadságot ad, mióta viszont együtt dolgozom a Richterrel a Terézanyu Klubon és az Aranyanyu Díjon, fegyelmezettebbnek kell lennem, ami lemondásokkal is együtt jár. A siker ára a kiégés lehet. Komoly veszélynek érzem, hogy nem vagyunk tisztában a kiégés jeleivel, erre oda kellene figyelni. Nagyon fontos, hogy tudjunk is örülni annak, amit elértünk. Sokszor én sem tudok megállni, ilyenkor időről időre vissza kell terelnem magam a helyes útra. Amúgy a szépírás is férfiközpontú szakma, ahol találkozni lehet azzal, hogy a férfiak nem értékelik kellően a női kollégáik munkáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.