BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világszínvonalú a Zeneakadémia

A Zeneakadémia 2014-ben a professzionális koncertélet megvalósítására kormányhatározat alapján 650 millió forint támogatást kap. Vigh Andrea rektor elmondta: az intézmény az országimázs aktív elemévé vált

Világszínvonalon teljesít a Zeneakadémia, és ezt egyre több nemzetközi szaktekintély is elismeri – nyilatkozta lapunknak Vigh Andrea, az intézmény rektora. Az akadémia menedzsmentje a 2013-as októberi nyitás óta eltelt több mint fél év eseményeit értékelte, amelyen elhangzott: „Az intézmény a magyar országimázs jelentős, aktív elemévé vált. A 139 éves oktatási hagyományt és a koncertterem legendás hírét ötvöző új entitás született. A világhírű zeneművészeti egyetem és a nemzetközi súlyú koncertélet szétbonthatatlan egység”.

A több mint 13 milliárd forintos rekonstrukciós projekt részeként megújult főépület az elmúlt hét hónapban több mint 150 nyilvános koncertnek, ebből mintegy 90 saját rendezésű eseménynek adott otthont. Vigh Andrea elmondta: a Nagyterem és a Solti terem előadásaira több mint 100 ezren váltottak jegyet, és a számítások szerint a férőhelyek átlagos kihasználtsága meghaladja a 80 százalékot.

„Ez a szám a leglátogatottabb hazai helyszínek közé emeli az intézményt” – hangsúlyozta a rektor, és hozzátette: a programok kialakításakor arra is figyeltek, hogy az akadémiához kapcsolódó múlt is, de ugyanakkor a jelen is megfelelő hangsúllyal szerepeljen. A rektor elmondása szerint évről-évre nő a külföldi hallgatók száma, s mivel ez az egyetlen akadémia, amelyet Liszt Ferenc alapított, ez a szellemiség uralkodik ma is az egyetemen. Az intézmény eddigi produkciói bebizonyították: az intim atmoszférájú Nagyterem és Solti György Kamaraterem egyedülálló élményt tud nyújtani a közönségnek. A rekonstrukciónak köszönhetően a legapróbb rezdüléseket is hallhatóvá tevő akusztikai adottságai által a Nagyterem újra otthona lett a kamarazenének és a szólóesteknek.

Az intézmény az őszi bérleteiben meghirdetett koncertjeit jelentős kedvezménnyel kínálja. A programkínálatban elsősorban azok a zenei műfajok kapnak kiemelt helyet, amelyek az akadémia bensőséges hangulatú termeiben érvényesülnek leginkább. A bérletek három-három koncertet tartalmaznak, amelyek az őszi szezonkezdettől a 2014 év végéig tartó időszakot foglalják magukba. Az őszi sorozatok koncertjeire június 15-ig kizárólag bérletek válthatók.

A Zeneakadémia bérleten kívüli, saját szervezésű koncertjére már megvásárolhatók. A 2014-es naptári évben a Zeneakadémia – koncertközponti tevékenysége során – 123 saját és 150 befogadott koncertet szervez. Emellett 87, a közönség által is látogatható vizsgahangversenynek ad otthont, a nagyjából ugyanennyi számú egyéb rendezvény mellett. A Zeneakadémia 2014-ben a professzionális koncertélet megvalósítására kormányhatározat alapján 650 millió forint támogatást kap. Ez a hasonló számú koncertet lebonyolító egyéb nagy intézményekhez képest szűk keretet biztosít.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.