A hazai biztosítási piac összesített díjbevétele 241,46 milliárd forintot ért el az idei első negyedévben, amely 1,6 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) 2014. évi első negyedéves adataiból. Az életbiztosításokból összesen 118,25 milliárd, a nem életbiztosítási üzletágból pedig 123,20 milliárd forint bevételük származott a piaci szereplőknek. A korábbi negyedévek tendenciájával szemben ezúttal a nem életbiztosítási üzletág volt eredményesebb: az üzletágból származó díjbevételek 3,9 százalékkal tudtak nőni. A szerződések darabszáma is – mintegy 1,7 százalékkal – bővült. Az üzletágon belül a casco, a tűz- és elemi károk, illetve a hitelbiztosítások kivételével lényegében az összes terméktípusból származó bevételek enyhe gyarapodást mutattak.
Kiemelendő a szervezet szerint a gépjármű-biztosítások piacán tapasztalható lassú növekedés, ami az új autó értékesítés volumenének lassú, de már szemmel látható emelkedésével magyarázható. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések darabszáma 3,1 százalékkal, a 2013. évi első negyedév végi 4,2 millióról 4,3 millióra emelkedett. A kgfb-szerződések átlagdíja minimális – éves szinten 650 forintos – bővülést mutatott. A casco biztosításokból befolyt díjbevételek 0,8 százalékkal csökkentek az idei első negyedév végére, miközben a szerződések darabszáma minimálisan emelkedett. Így a casco-biztosítások éves átlagdíja tovább, az egy évvel korábbihoz képest mintegy 1300 forinttal, 75 700 forintra csökkent az idei első negyedév végére.
Az életbiztosítási üzletág gyengébben teljesített, amely elsősorban az egyszeri és eseti díjas termékekből származó díjbevételek visszaesésével magyarázható. Az életbiztosítási üzletág egyszeri és eseti díjakkal korrigált díjbevétele 70,4 milliárd forintot tett ki: 1,4 százalékos csökkenést mutatott az egy évvel korábbi hasonló időszakkal összehasonlítva. Ugyanakkor kedvező tendencia – amely remélhetőleg tartóssá tud válni a piacon – a folyamatos díjas életbiztosítási termékek erősödése, amelyhez a nyugdíjbiztosítások idei év eleji felfutása is hozzájárult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.