Csökkenő bevétel és nyereség a HP-nál
A HP az augusztus-októberi időszakban 28,41 milliárd dolláros bevételt ért el, ez 2,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A cég ezzel az eredménnyel negatív meglepetést okozott az elemzőknek, akik előzetesen 28,76 milliárd dolláros forgalommal számoltak a negyedik üzleti negyedévben. Visszaesésről számolt be a HP a nyereségre vonatkozóan is, az 1,33 milliárd dolláros profit hat százalékkal maradt el a 2013. hasonló időszakában elérttől.
Gyengén teljesítettek az augusztus-októberi periódusban a nagyvállalati megoldásokkal foglalkozó részlegek, a szolgáltatási részleg például 7 százalékos bevételcsökkenésről számolt be éves összevetésben. Jól jött ugyanakkor a személyi számítógép üzletágnak a Windows XP csere és a szeptemberi iskolakezdés, ugyanis 2013 hasonló időszakához képest 4 százalékkal nőtt a forgalma.
A HP október elején jelentette be hivatalosan, hogy feldarabolják a vállalatot. Meg Whitman, a társaság elnök-vezérigazgatója két olyan céget szeretne létrehozni, amelyek összesített forgalma nagyobb, mint a mostanié. Ez egyébként nagyjából 110-120 milliárd dollárt jelent évente, vagyis a célkitűzés igen ambiciózus. A két új társaság egyike, a Hewlett-Packard Enterprise viszi tovább a cég eredeti üzletágait és a nagyvállalati ügyfeleknek nyújt különböző informatikai és üzleti szolgáltatásokat, illetve hardver eszközöket szállít számukra.
A HP Inc.-hez kerül a személyi számítógépek és nyomtatók gyártása. Ez a részleg az elmúlt bő évtizedben nagy mértékben segítette a vállalatot a növekedésben, azonban az okos mobileszközök előretörése, illetve a távol-keleti riválisok megerősödése – különösen a kínai Lenovo gyors térnyerése, amely már piacvezető a pc-szegmensben – miatt egyre nehezebb helyzetbe került.
A mintegy 300 ezer főt foglalkoztató HP jelentős mértékben csökkenti a létszámot is, a közelmúltban újabb ötezres leépítésről érkezett hír, ami azt jelenti, hogy az idén elérheti a 34 ezret az elbocsátott munkatársak száma.


