Eldőlt: befagyasztják a polgármesterek fizetését, a költségtérítésük is megszűnik – lasszóval kell majd fogni a jelölteket?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA megszavazott törvény értelmében a polgármesterek illetményének számítási alapja továbbra is a 2024-es, 667 365 forintos nemzetgazdasági havi átlagkereset marad. Ez azt jelenti, hogy a 2025-ös átlagkereset alapján július 1-jétől esedékes automatikus béremelés elmarad, vagyis a településvezetők illetménye a jelenlegi szinten marad. Az Országgyűlés 136 igen szavazattal 50 nem ellenében, tartózkodás nélkül szavazott.

A módosítás ugyanakkor nemcsak az illetményeket érinti. Az Országgyűlés arról is döntött, hogy megszűnik
- a főpolgármester,
- a főállású és társadalmi megbízatású polgármesterek,
- alamint a vármegyei közgyűlések elnökei és alelnökei
számára eddig járó, az illetmény 15 százalékának megfelelő, számla nélkül felvehető havi költségtérítés.
Ezek maradnak a polgármesterek illetményei
A Világgazdaság korábbi számításai szerint a jelenlegi szabályok alapján a főállású polgármesterek havi bruttó illetménye a következő:
- főpolgármester: 4.004.190 Ft;
- megyei jogú város, fővárosi kerületi önkormányzat polgármestere: 3.003.143 Ft;
- vármegyei önkormányzat közgyűlésének elnöke: 2.669.460 Ft;
- 30 000 fő feletti település polgármestere: 2.335.778 Ft;
- 10 001–30 000 fő közötti település polgármestere: 2.002.095 Ft;
- 5001–10 000 fő közötti település polgármestere: 1.668.413 Ft;
- 2001-5000 fő közötti település polgármestere: 1.501.571 Ft;
- 1501-2000 fő közötti településpolgármestere: 1.334.730 Ft;
- 501–1500 fő közötti település polgármestere 1.167.889 Ft;
- 500 fő alatti település polgármestere: 1.001.048 Ft.
A parlament döntése nyomán ezek az összegek nem emelkednek a 2025-ös átlagkeresethez igazodva, vagyis a korábbi szabályok szerinti, mintegy 9 százalékos automatikus béremelés elmarad.
A polgármesterek költségtérítésének is vége
A törvény kevésbé látványos, de sokakat érintő eleme, hogy megszűnik a havi költségtérítés. Ez korábban a polgármesterek illetményének 15 százalékát tette ki, és számlabenyújtás nélkül illette meg az érintetteket.
A parlament emellett a vármegyei közgyűlések elnökeinek illetményét meghatározó szorzót is módosította: az eddigi négyszeres szorzó kettőre csökken, így náluk nem csupán a béremelés marad el, hanem tényleges illetménycsökkentés is életbe lép.
A kedden elfogadott törvény több ezer önkormányzati vezetőt érint országszerte, és az új szabályok a kihirdetést követően lépnek hatályba.
Márki-Zay Péter: nem ezen múlik az önkormányzatok helyzete
Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált a parlament döntésére. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint a települések legnagyobb problémáját nem a polgármesterek illetménye, hanem az önkormányzatok forráshiánya és a folyamatosan szűkülő mozgástér jelenti. Úgy véli, a most elfogadott intézkedések inkább politikai üzenetet hordoznak, miközben a helyhatóságok pénzügyi nehézségeit érdemben nem oldják meg.
Éles vita előzte meg a szavazást
A törvényjavaslatról a parlamentben is komoly vita alakult ki. A kormánypártok azzal érveltek, hogy a közpénzekkel való takarékos gazdálkodás indokolja a polgármesteri illetmények befagyasztását és a költségtérítés megszüntetését. Az ellenzéki felszólalók ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy a döntés elsősorban a kisebb települések vezetőit érintheti érzékenyen, miközben az önkormányzatok finanszírozási problémáira nem ad választ.


