Visszatér a Nokia a mobileszközök piacára
Ma délelőtt mutatták be Helsinkiben a Nokia legújabb mobileszközét, az N1 jelzésű androidos táblagépet. A 7,9 collos képernyővel ellátott készüléket négymagos Intel Atom processzor hajtja, súlya mindössze 318 gramm és 6,9 milliméter a vastagsága.
Az új eszközt jövő februárban kezdik forgalmazni Kínában nettó 249 dollárért, a tervek szerint ezt követően vezetik majd Oroszországban és több európai piacon. A Nokia az N1-el visszatér a mobileszközök piacára, igaz ezúttal nem a finn társaság tervezi és gyártja a készüléket, hanem egy partnere. A vállalat többek között a márkanevet, illetve egy saját fejlesztésű alkalmazást ad hozzá, amely meggyorsítja a többi applikáció elindítását.
Az első hírek alapján a nemzetközi technológiai oldalakon az Apple iPad Air2-höz hasonlítják a készüléket, azonban nagy kérdés, hogy képes lesz-e felvenni a versenyt és piacot építeni magának az N1 egy rendkívül telített szegmensben. Ráadásul az sem könnyíti meg a Nokia helyzetét, hogy az IDC adatai alapján egyre lassabban fejlődik a tabletpiac. A harmadik negyedévben 53,8 millió táblagépet adtak el, ez mindössze 11,5 százalékos bővülést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
A Nokia visszatérése a mobileszközök piacára azért is meglepő, mert a társaság áprilisban zárta le mobiltelefonüzletága eladását. A részleget 5,44 milliárd euróért vette meg a Microsoft, amely azóta integrálta is az egységet. A közelmúltban jelent meg az első olyan Lumia okostelefon, amely már nem a Nokia névvel kerül piacra, hanem Microsoft jelölés alatt.


