A konzervatív Le Figaro kiemelte, hogy elsősorban Olaszország és Közép-Európa számára lett volna fontos a projekt, amelyet az Európai Bizottság akadályozott meg, mivel úgy ítélte meg, hogy az európai szabályokkal ellentétes, hogy a gáztermelők felügyelete alatt legyen a vezeték is. Ezenkívül a Krím elcsatolása fordította az európaiak egy jelentős részét a tervvel szemben - hangsúlyozta a lap.
Jérome Ferrier, a Nemzetközi Gázunió elnöke a lapnak adott interjúban úgy vélte, hogy az orosz döntésnek feltehetően több oka is van. Moszkva egyrészt be akarta bizonyítani Nyugat-Európának, hogy más piacok is léteznek számára, például Kína, amelyek nemcsak kiegészítik, hanem egyre inkább alternatívát jelentenek az európai kereslettel szemben. Ezenkívül Moszkva csökkenteni akarta a befektetéseit, miután a projektben részt vevő európai partnerei, az olasz ENI, a francia EDF és a német Wintershall fogyasztási perspektívái a döntés pillanatához képest egyre kevésbé biztatóak. A szakember szerint az sem kizárható, hogy a bejelentéssel Putyin fel kívánta oldani a nyár óta a kérdésben kialakult fagyos helyzetet az Európai Unió és a Gazprom között.
Ferrier szerint a Kijev és Moszkva közötti feszült helyzetben sokan tévesen próbálták elhitetni, hogy Európa boldogulhat az orosz gáz nélkül. "Nem szabad az orosz-ukrán feszültség jelentőségét lebecsülni, de amint tisztázódik a helyzet, meg fogjuk érteni, hogy a gázszállítási útvonalak jelentős stabilizációs tényezők Európa teljes egészére nézve" - tette hozzá a francia szakember. Szerinte az a tény, hogy Kína olyan léptékű gázszerződést írt alá Oroszországgal, ami Franciaország teljes éves fogyasztásának megfelelő, mutatja, hogy az ázsiai ország hisz a gázban, és középtávon csökkenteni akarja a szén arányát az elektromos energiaellátásban.
A baloldali Libération szerint a Déli Áramlat az első áldozata az ukrán válság miatt Moszkva ellen meghirdetett európai szankcióknak. A brüsszeli állásponton túl az Egyesült Államok, amely az energiafüggőségük ellenére arra akarja rábírni az európaiakat arra, hogy Moszkvával szemben Kijevet támogassák, Bulgáriára is nyomást gyakorolt a munkálatok leállítása érdekében, s a kormánykoalíció veresége és a jobboldal visszatérése a hatalomba megerősítette az amerikai álláspontot.
A lap arra emlékeztetett, hogy a Gazprom orosz gázóriás - amelyet monopóliumra való törekvéssel vádolt meg Brüsszel - az európai gázszükséglet harmadát elégíti ki, de bevételeinek gyakorlatilag a felét az európai gázszállítások biztosítják. "Ez a kölcsönös függőség korlátozza a Kreml urának mozgásterét. Putyin bejelentette az EU felé történő gázszállítások csökkentését, de az európai igény már novemberben negyedével csökkent. Ázsiai alternatívák hiányában ez a csökkentés, amelyet nem tud kompenzálni a Törökországba irányuló szállítások növelése, ahogy azt gondolja Putyin, azért sem megfelelő megoldás Oroszországnak, mert az olaj árához igazodó gázár csökken - hívta fel a figyelmet a lap.
A balliberális Le Monde a Déli Áramlat projektjének leállítása nem veszélyezteti Európa energiaellátásának biztonságát, amelynek fogyasztása összességében csak 15 százalékban függ Oroszországtól. A lap által megkérdezett szakértők szerint jelenleg nincs szükség új gázvezetékre, a meglévő útvonalak elegendők az orosz gáz eljuttatásához Európába, s a nyugati államok Norvégiából, Hollandiából és Algériából is el vannak látva gázzal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.