Nagyot nőhet a törölt cégek száma ebben az évben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSTATISZTIKA Rekord közelében maradt a megszűnő cégek száma Magyarországon novemberben, így az év egészében szinte biztosan több mint 40 ezer céget töröl a cégbíróság a tavalyi 33 ezer után – közölte lapunkkal az Opten céginformációs szolgáltató. A folyamatot a másik oldalon mérsékelt cégalapítási kedv kíséri, a két hatás pedig együtt oda vezethet, hogy év végén 14-15 ezerrel kevesebb működő vállalkozás lesz Magyarországon, mint egy évvel korábban.
„Az adat látszólag ellentmond annak, hogy növekedésnek indult a gazdaság, de a cégstatisztikák elemzése inkább arra utal, hogy a hatósági szigor miatt kiesnek a rendszerből azok a vállalkozások, amelyek egyébként is inaktívak voltak” – mondta Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője. Ezt támasztja alá, hogy dinamikusan emelkedik a cégbíróság által elrendelt kényszertörlés végeredményeként és a végelszámolás után megszűnő cégek aránya – miközben továbbra is a felszámolási eljárások dominálnak. Idén novemberben a 3952 megszűnésből 1578-at előzött meg felszámolási eljárás, vagyis az ilyen törlések aránya 40 százalék alá esett, szemben a tavaly azonos időszaki 55 százalék fölötti rátával. Ezzel párhuzamosan a végelszámolással megszűnő cégek száma a 2011-es 4300-ról idén 7000-re emelkedik, a cégbíróság által indított kényszertörlések száma pedig a tavalyi 15 ezerről 30 ezer fölé is ugorhat.
A 2011-es 50 ezres csúcs után viszont idén minden bizonnyal 30 ezer alatt marad az új cégek száma. Ez azt mutatja, hogy a tulajdonosok és a cégvezetők felelősségét szigorító, valamint a jegyzett tőkeminimumot érintő jogszabályváltozások nem maradtak hatás nélkül – mondta az Opten ügyvezetője. Az elmúlt néhány évben több kisebb szigorító cégjogi intézkedés is született, amelyeknek az együttes hatására mára megállt a cégvilág terebélyesedése, és egy nagyon lassú tisztulási folyamat indult meg.


