BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriáscég a kínai ritkaföldfém piacon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kína első számú ritkaföldfém termelője, az Inner Mongolia Baotou Steel Rare-Earth Group (BREG) öt kisebb vállalat fúzióját jelentette be, ami révén létrejön az Észak-Kínát felölő China North Rare Earth Group Co.

A BREG közlése szerint az öt, ritkaföldfém termeléssel foglalkozó vállalat összkapacitása évi 73 500 tonna. A metal.com-on olvasható hír azt mutatja, hogy Kína továbbra is agresszív konszolidációval igyekszik megtartani versenyképességét a ritkaföldfém piacon, miközben a WTO export kvótákat sújtó intézkedése jelentősen csökkentheti Peking piaci fölényét.

A Kereskedelmi Világszervezet csaknem két évvel ezelőtt hozta nyilvánosságra Kínát sújtó döntését, miután megállapította, hogy az ország export kvótákkal igyekszik fenntartani monopolhelyzetét a ritkaföldfém piacon. Idén márciusban a WTO megállapította, hogy Kína nem tesz eleget a döntésben foglaltaknak, amire Peking tagadó, illetve kitérő válaszokat adott. 

Kína azt állítja, hogy a mágneses ritkaföldfém termelésének 40 százaléka illegális és ígéretet tett arra, hogy intézkedik az ügyben. A Stormcrow Capital elemzője, Jon Hykawy ugyanakkor a Rare Earth Investing Newsnak korábban elmondta: gyakorlatilag az őrültséggel ér fel, ha valaki azt hiszi, hogy a WTO döntésének bármi hatása lesz a kínai kitermelésre. Főleg, mivel a folyamatos konszolidáció  nyomán- amire példa a BREG-gel kapcsolatos hír is - a kitermelés irányítása egyre gyakrabban kerül a középvezetők kezébe, akik a WTO akarata ellenére biztosan követni fogják Peking export irányelveit, hiszen a céljuk az előléptetés.

Kína hivatalosan azt állítja, a WTO rendelkezések betartása nyomán 65 százalékra csökken részesedése a szektorban. Ugyanakkor a Kínán kívüli két legnagyobb ritkaföldfém kitermelő konszern, a Molycorp és a Lynas részvényei a tavalyi évhez képest 85 százalékot veszítettek értékükből, ami azt mutatja: jó idő telhet el, mielőtt a Kínán kívüli játékosok komolyan labdába rúghatnak. 

Ryan Castilloux, az Adamas Intelligence elemző cég igazgatója egyenesen azt állítja: Kína a színfalak mögött növelte ritkaföldfém exportját, ami a szektor élénküléséhez is vezethet, annak ellenére, hogy 2014-ben az árak gyengén alakultak. Kivétel a rendkívüli erősségű állandó mágnesek gyártásához elengedhetetlen neodimium, aminek árfolyama szépen tartotta magát idén. A többek között motorok és szélturbinák gyártásához használt neodimium átlag négyszer erősebb, mint a hűtők ajtajába is beépített ferrit mágnes és hétszer kisebb az esély arra, hogy lemágneseződik.

A Scientific Computing tudósítása szerint a neodimium bányászatával kapcsolatos környezetvédelmi aggodalmak, Kína egyeduralma és a megnövekedett kereslet arra sarkalja Washingtont, hogy alternatív megoldások után nézzen az erősmágnes gyártásban. Az energiaügyi minisztérium már meg is bízta az Oak Ridge National Laboratoryt, hogy találjon új elemet a neodimium kiváltására. A csapat a Titan nevű szuperszámítógép segítségével próbálja megtalálni az ismert elemeknek azt a kombinációját, amely a neodimium helyébe léphet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.