Virág Judit téli aukciójának csúcsdarabja Berény Róbert kilenc évtizedig elveszettnek hitt Alvó nő fekete vázával című festménye. A 34 millió forintos kikiáltási árról induló, de 60-80 milliós becsértékkel bíró alkotás könnyen lehet, hogy a festő új rekordját fogja beállítani. Megtalálása Barki Gergely művészettörténésznek köszönhető, aki hat éve, karácsonyi mozizás közben kiszúrta, a Stuart Little kisegér című filmben, a főszereplő család nappalijában a kandalló fölött, egy eltűnt, fekete-fehér reprodukcióról ismert Berény-kép lóg a falon. Ez volt az a kép.
Barki emailek sorozatát küldte el a gyártó stúdiónak, rendezőnek, gyakorlatilag a teljes stáblistának. Sorra érkeztek vissza a sajnálkozó levelek, semmit nem tudtak a kellék-festményről. Később válaszolt Melanie Griffith bátyja, aki a stúdió berendezéséért volt felelős, hogy a képet egy díszletkölcsönzőtől kapták kölcsön, már nincs a raktárban, de egyébként is csak egy másolat. Legvégül jelentkezett egy díszlettervező asszisztens, bizonyos Lisa S.M., hogy a festmény nála van, hálószobája falán lóg. Kaliforniában vette, egy pasadénai antik boltban a produkció számára, de annyira beleszeretett, hogy később megvásárolta saját magának.
Mint kiderült, ez sem ment egyszerűen, neki is nyomoznia kellett a kép után. Az eredeti feladatmeghatározás szerint nagy foltokkal operáló dekoratív képet kellett keresnie a Stuart Little díszletéhez. Pasadénában talált megfelelőt, s bár az üzletben nem tudták feloldani a kép szignóját, annyira beleszeretett, hogy megvette a Sony Pictures számlájára. A felvételek befejeztével megpróbálta kivásárolni, de nem adták el neki, a Stuart Little újraforgatások miatt raktározták mint nélkülözhetetlen kelléket.
Évekkel később, amikor már elszerződött a filmvállalattól, ismét kísérletet tett a megvásárlására, ám addigra a képnek nyoma veszett. Utóbb kiderült, a Family Law című szappanoperához adták kölcsön, majd törölték a raktári leltárból. Lisa egyik volt kolleganője kinyomozta a mű sorsát, kiderült egy másik raktárban már hozzáférhető, ekkor vásárolta meg és akasztotta ki a lakásában. Néhány évre rá, egy barátnője Magyarországon járva a Nemzeti Galériában meglátta Berény Csellózó nő című festményét és beugrott neki Lisa ismeretlen festőtől származó képe. Ekkor már sejtette, amit aztán az Amerikába kiutazó Barkitól megtudott, hogy milyen jelentős festmény került a birtokába.
Barki egy washingtonban parkban találkozott Lisával, és megállapította, hogy ez az a Berény, amely az Ernst Múzeum 1928-as márciusi csoportos kiállításán szerepelt. Ennek a kiálításnak a fotóiról tudott egyáltalán a szakma a kép létezéséről. Azt még mindig nem tudni, milyen úton-módon került ki Amerikába, egyelőre csak a visszaútja ismert.
A kép Berény második feleségét, Breuer Etát ábrázolja, valamikor 1927-28 fordulóján festette. Berény a Nyolcak művészcsoport tagja, a Tanácsköztársaság bukása után – ő tervezte a híres “Fegyverbe!” plakátot – Berlinbe emigrált, ahol megismerkedett meg a tehetséges csellistával, Etával. Berény maga is nagyszerű zenész volt, kitűnően hegedült, zongorázott, zenekarban játszott és komponált. Kutatásokból ismertek mozgó filmmel kapcsolatos találmányai, technikai kísérletei is, például a három dimenziós szemüveg és a folytonosan játszó mozigép. Érdeklődött a pszichoanalízis iránt, közeli barátságot ápolt Freud munkatársával, Ferenczi Sándorral, sőt Berény maga végzett analízist, páciensei közé tartozott például Füst Milán. Városmajori villájában a pszichoanalízis iránt érdeklődők összejövetelein olyan vendégek fordultak meg, mint Ignotus és Karinthy Frigyes.
A Virág Judit Galéria Téli árverésén könnyen előfordulhat, hogy új Berény-rekordot köszönthetünk, a becsértékes sáv elérésével pedig a teljes életmű felárazódhat. A Nyolcak festői, a művészcsoportot bemutató sikeres kiállítás után, egyébként is hazai műkereskedelem keresett alkotói, s Berény áraiban ahogy mondani szokás, van még tartalék. Nem jönne rosszul a műkereskedelemnek egy csúcsár, s kétségtelen Berény ezen alkotása az életmű kiemelkedő darabja, különleges provenineciával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.