BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vasárnapi zárvatartás: a fogyasztás élénkülésétől függ a kereskedelemi dolgozók létszáma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kereskedelemben dolgozók létszámát a fogyasztás élénkülése, az ország gazdasági teljesítménye határozza meg - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten az MTI-nek.

Az államtitkár a munkahelyvédelmi akciótervről tartott sajtótájékoztatót követően az MTI-nek elmondta, 2007-ben mintegy 600 ezer ember dolgozott a kereskedelmi szektorban, számuk a válság hatására 520 ezerre esett. Most 560 ezer embert foglalkoztat a szektor, tehát megindult a növekedés - mondta.

Kiemelte: az, hogy a következő időszakban a kereskedelemben hogyan fog alakulni a foglalkoztatás, nem a vasárnapi zárva tartástól függ, hanem attól, hogy növekszik-e a GDP, ezzel párhuzamosan növekszik-e a fogyasztás és a reálkereslet az országban. Ha igen, akkor a vasárnapi zárva tartás elsődlegesen a vásárlási szokásokat fogja módosítani, nem a munkahelyek számát - tette hozzá. Megerősítette: nem tartja reálisnak, hogy a kereskedelemben 20-30 ezer ember veszítse el az állását - tette hozzá.

MTI -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.