EKÁER: alaposan módosíttatnák a rendeletet a logisztikai cégek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságÉRDEKVÉDELEM Módosítani kell az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerre (EKÁER) vonatkozó szabályozást a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT), illetve a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége szerint – derül ki a szervezetek tegnapi közleményéből. A két szakmai szervezet – áll a közleményben – összegezte az EKÁER január 1-jei bevezetését követő időszak gyakorlati tapasztalatait, és a problémák megoldására ismételten javaslatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a rendszer módosítására. A logisztikai cégek véleménye szerint az EKÁER jelenlegi állapotában még nem alkalmas az éles üzemre, mivel nem egyértelműek a jogszabályi megfogalmazások, sok a tisztázatlan szakmai kérdés és a működési bizonytalanság. Megfelelő tesztidőszak nélkül nem látható, hogy az EKÁER hogyan fogja teljesíteni a kitűzött kormányzati célokat. Ezért a logisztikai szakma indokoltnak tartja a türelmi időszak meghosszabbítását további két hónappal, és arra kérik a kormányzatot, hogy a tesztidőszak tapasztalataira építve a szakmával együttműködésben egy olyan komplex rendszert hozzon létre, amely nem okoz jelentős többletadminisztrációt, több adóbevételt generál és növeli az ország versenyképességét.
– A logisztikai szakma továbbra is jó iránynak tartja, hogy a kormányzat elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert működtessen az áfa- és adócsalások csökkentésére, amelynek célja az áruk útjának valós nyomon követése, a gazdaság fehérítése. Ám ha a kormányzat a jelenlegi formájában működteti tovább az EKÁER-t, úgy a rendszer igen jelentős gazdasági és társadalmi feszültségeket generál majd: a nemzetközi forgalom elkerülheti az országot, cégek zárhatnak be, munkahelyek szűnhetnek meg és leállhatnak a fejlesztések – mondta el Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke.


