BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jobban fizetnek a magyar cégek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A cégek átlagosan számláik 66 százalékát fizették ki időben 2014-ben, míg egy évvel korábban csupán 62 százalékát – derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő összesítéséből. Javul a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, de még így is óvatosságra int a Bisnode, mivel késés esetén átlagosan 41 napot kell várnia egy számlakibocsátónak mire a pénzéhez jut

Az átlagos fizetési határidő Magyarországon évek óta 29-30 nap körül mozgott, de 2013-ban és 2014-ben ez fokozatosan rövidült. A Bisnode fizetési tapasztalat programból az látszik, hogy 2013-ban már 27 nap, 2014-ben pedig már 26 nap körüli számlafizetési határidő volt a jellemző. Ez önmagában nem jelzi azonban, hogy a cégek jobban fizetnének, mivel a csökkenő átlagos fizetési határidők annak is betudhatók, hogy a rosszul fizető vállalkozások miatt szigorítottak a cégek fizetési feltételeiken.

A határidőben fizetett számlák aránya is javult, mivel 2012-ben a követelések 56 %-át, 2013-ban pedig már 62 %-át fizették ki maximum egy nap késéssel a cégek. 2014-ben tovább javult a helyzet, már a számlák 66 %-a határidőben kiegyenlítésre került. A számlafizetéseket jellemző harmadik mutató – a fizetési késedelem – is javult az elmúlt években, ami már jó hír, és a stabilizálódás jele: míg 2012-ben 23 nap volt a késedelem, addig 2013-ban 22 nap, 2014-ben pedig már csak 15 nap.

Kijelenthető tehát, hogy a magyar cégek számlafizetési fegyelme az elmúlt években javult, melynek több oka lehet. Az okok között számolhatunk azzal, hogy túl vagyunk a gazdasági visszaesés szempontjából a legnehezebb éveken, illetve azzal is, hogy a törvényi intézkedések szigorítása hatott a fizetési határidők betartására. 2013 nyarán lépett életbe ugyanis az a szabályozás, hogy késedelmes fizetés esetén behajtási költségátalányként 40 euro összeg számlázható ki. Ezzel ugyan a cégek nagy része nem él, de az adósoknak bármikor számolniuk kell ezzel a költséggel, ezért érdemes betartaniuk a határidőket.

A legnagyobb fizetési határidővel a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártásával foglalkozó vállalkozásoknál, az építőiparban, a vegyiparban, a mezőgazdaságban és a gépiparban kell számolni, ahol 35 nap feletti az átlagos számlafizetési határidő. A legtöbbet késő szektorok listáját az építőipar vezeti 29 napos átlagos fizetési késedelemmel, míg az ingatlanügyletek (28 nap) és a papíripar (23 nap) is a legtöbbet késő három iparág között szerepel. Jó hír, hogy a két legnagyobb csúszással fizető szektorban is jelentős javulás történt, mivel az építőiparban tevékenykedő cégek 2013-ban 38 napot is késtek számlafizetéseikkel. Az ingatlanügyletekkel foglalkozó vállalkozások és a papíripar területén is jelentős a javulás, ugyanis 2013-ban még 36-38 nap közötti késésekkel egyenlítették ki tartozásaikat.

2013-ban egy építőipari cég esetén akár átlagosan 76 napig is tartott, amíg egy hitelező pénzéhez jutott; 2014-ben azonban már „csak” 66 napot kellett a számlakiegyenlítésre várnia, amennyiben vevője késett a fizetéssel. Általánosságban elmondható ugyan, hogy javult a magyar cégek fizetési fegyelme, mégis vannak olyan jelentős szektorok, ahol nagyobb pénzhez jutási idővel kellett számolni tavaly, mint 2013-ban. A mezőgazdaság és a vegyipar tipikusan ilyen, ahol magas késedelmek és határidők jellemzőek, és a 2014-es év 2013-hoz képest a fizetési fegyelem romlását hozta.

A javulás ellenére elmondhatjuk, hogy sajnos ezek az értékek is meglehetősen magasak, továbbá nem is minden szektorra érvényesek, így egy kisebb cégnél akár a fizetőképességet is jelentősen befolyásolhatja, ha egy vevője nem fizetett időben. Keleti József, a Bisnode csoport Country Managere felhívta a figyelmet, hogy nagyon értékes információ egy cég fizetőképességével kapcsolatban az, hogy másoknak milyen határidővel és mekkora késedelemmel fizeti ki számláit. Ez alapján, illetve az adott vállalkozás cégminősítése alapján magabiztosan állapíthatóak meg a fizetési feltételek. Egy rosszabb minősítésű, vagy számláit késve fizető cég esetén sem feltétlenül kell lemondani az üzletről, érdemes azonban előrefizetést kérni, így biztosítva azt, hogy ne szenvedjen veszteséget a számlát kiállító fél.

Megyénként Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala megye cégei fizetik átlagosan a leghosszabb határidőre számláikat, esetükben – a Bisnode adatai alapján – 30 napot is meghaladta az átlagos fizetési határidő. Legnagyobb fizetési késedelem tekintetében más megyék cégei kerülnek előre, ugyanis Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés megye és Budapest vállalkozásai késnek a leginkább – 16 nap felett – számláik kiegyenlítésével.

Ha megyénként vizsgáljuk az átlagos pénzhez jutási idő (átlagos késedelmek és átlagos fizetési határidők összege) alakulását, akkor Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kell a legtöbbet pénzükre várniuk a hitelezőknek. Jó hír viszont, hogy az összes megyében kevesebb idő alatt kapták meg pénzüket a számlakibocsátók. Azaz, ha például egy Somogy megyei székhellyel rendelkező cégnek engedélyeztek utólagos fizetést, akkor 2013-ban még 59 napot kellett várnia a számlakibocsátónak amennyiben olyan vállalkozással hozta össze a sors, aki nem fizette ki időben a számlát, 2014-ben pedig már „csak” 49 napot.
Jó hír, hogy az elmúlt évben a cégek fizetési fegyelmére jellemző mindhárom jelentős mutatószám javult.

2014 a határidőben fizetett számlák arányának növekedését hozta, és átlagosan kisebb fizetési határidőket szabnak a cégek, sőt még a számlafizetési késedelmek is jelentősen csökkentek. A javulás gazdasági stabilizálódásra utal, illetve arra, hogy a cégek növekvő kockázattudatossága jobb fizetési morált kényszerít ki a piacon. Azok a vállalkozások azonban, akik utólagos fizetést engedélyeznek partnereiknek, továbbra sem dőlhetnek hátra, mivel ma Magyarországon átlagosan közel másfél hónapot kell várniuk a pénzükre.

Az ebből adódó kellemetlenségekre érdemes tudatosan készülniük, illetve amennyiben szerződéskötés előtt alaposan felmérik partnerük üzleti meghízhatóságát, fizetési szokásait, akkor a számlafizetési feltételek és beszedési folyamat megfelelő alakításával megkímélhetik magukat a veszteségektől. Minél több vállalkozás áll körültekintőbben és kockázattudatosabban a szerződéskötéshez, annál valószínűbb, hogy a hazánkra jellemző rossz számlakiegyenlítési morál javul, a piac stabilizálódik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.