BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkezdődhet az M30-as folytatásán a nyomvonal kijelölése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megkötötte a szerződést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a közbeszerzésen nyertes cégekkel az M30-as gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti 65 kilométeres szakaszának nyomvonal-kijelölésére, a környezeti hatástanulmány valamint az előzetes régészeti dokumentáció, továbbá az útszakasz értékelemzésének elkészítésére január 13-án - közölte a hétfői Közbeszerzési Értesítőben a beruházó társaság.

Az út kétszer kétsávos lesz, mindkét oldalán leállósávval. Az útszakaszra hét külön szintű csomópontot, egy tengelysúlymérő-állomást, egy mérnökségi telepet, továbbá négy pihenőhelyet kell tervezni. A környezeti hatástanulmányt, valamint a régészeti dokumentációt két nyomvonal-változatra kell kidolgozni.

A nyílt közbeszerzésnek ezt a részét - közös ajánlattevőként - a TURA-Terv Mérnökiroda Kft., a RODEN Mérnöki Iroda Kft. valamint az ÚT-TESZT Mérnöki és Szolgáltató Kft. nyerte, az eredetileg becsült nettó 150 millió forint helyett 146,8 millió forinttal.

Az értékelemzés elkészítésének nyertese pedig - szintén közös ajánlattevőként - a MicroVa Fejlesztő Bt., az UTIBER Közúti Beruházó Kft. továbbá a Partner Mérnöki Iroda Kft. Itt a becsült összeg 10 millió forint volt, a nyertesek 9,6 millióért vállalták a munkát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.