Új helyre költözik és nevet vált a Viennafair művészeti vásár
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA tízéves múltra visszatekintő Viennafair, a kelet-közép-európai régió legfontosabb vására, 2015-ben új helyszínen jelentkezik. A Messe Wien helyett idén ősszel a jelenleg még átalakítás alatt álló, csaknem 20 ezer négyzetméteres Marx Halle rendezvénycsarnok lesz a helyszíne a galériák seregszemléjének.
A vásár egyúttal nevet is vált, mostantól hivatalosan is, az eddig szlogenként szolgáló viennacontemporary nevet viseli. Emellett meghatározták a következő három év konkrét vásár időpontjait: 2015-ben szeptember 24.-27., 2016-ban szeptember 22.-25., 2017-ben pedig szeptember 21.-24. között rendezik meg.
Látszólag apróság, de ezzel is a folytonosságot és a stabilitást igyekeznek hangsúlyozni, mert egyetlen rendezvénynek sem tesz jót, ha bizonytalan, hogy tavasszal vagy ősszel kerül megrendezésre. Ráadásul a dátumok változása mellett az elmúlt években a tulajdonosi körben és a menedzsmentben átalakulás történt.
2012-ben orosz befektetők vásárolták meg a vásárt, de a két tulajdonos alig egy év elteltével nem tudott megegyezni a követendő irányvonalról. A kelet vagy nyugat felé nyitás kérdéskörében nyitott diskurzus után, a vásár kommunikációjában is aktívan részt vevő Szergej Szkaterscsikov vált ki, később, közvetlenül az idei vásár indulása előtt távozott az egyik művészeti igazgató is. Ennek ellenére a 2014-es rendezvényről főként pozitív kritikák jelentek meg, és Bécs városa is elfogadta a rendezvény provokatívabb megjelenését, az orosz gyűjtők jelenlétét.
Renger van den Heuvel ügyvezető igazgató és Christina Steinbrecher-Pfandt művészeti igazgató változatlanul bízik abban, hogy sikerül nekik Kelet-Európát divatban tartani vagy inkább divatba hozni a művészeti piacon. A vásár fő üzenete továbbra is az, hogy a térség még mindig érdekes, sőt a legizgalmasabb művészet napjainkban a beállt nagy művészeti központokon kívül történik.
Törekvéseik szerint Kelet-Európa Listé-je, azaz felfedezővására szeretnének lenni, izgalmas fiatalokat bemutatva, akik másutt nem láthatóak, csak itt és most. Ezzel a “friss áruval” szeretnék ráirányítani a figyelmet a régióra, egyúttal ugródeszkaként szolgálni Nyugat-Európa felé, mindezt oly módon, hogy ne veszítsék el a beérkezett a német és osztrák galériákat.


