BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Főgázra alapul, de villanycéget is vásárol az állami közműszolgáltató

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A megélhetési bevándorlásról indít nemzeti konzultációt és a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetének javítását tartja a ciklus legfontosabb feladatának a Fidesz-KDNP frakció. A Mezőkövesdre kihelyezett ülésen ismét a teljes foglalkoztatottság elérését, a segély helyett munkát elv kiterjesztését, és a rezsicsökkentés megvédését nevezték meg fő célként.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az ülést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Európai Unióval szemben is megvédik a rezsicsökkentést: Brüsszelnek nem tetszenek a szabályozott árak, ám a frakció „küzdeni fog” ezek fenntartásáért. Rogán az ülés előtt még azt nyilatkozta, hogy a nemzeti közműszolgáltató létrehozásának időpontjáig marad az árszabályozás. Most azonban az éppen megvásárolt Főgázra alapozott szolgáltatóról azt közölte: a rezsicsökkentés „elmélyítésében” lesz szerepe. A cég márciustól indul nonprofit alapon, és alacsonyabb árakkal igyekszik majd versenyezni a piaci cégekkel. A földgázszolgáltatással indulnak, egy éven belül a villamos energia területén is megjelennek, ám Rogán szerint elképzelhető, hogy a kormány ehhez céget is vásárol.

Az ülésen szóba került a devizahitelek elszámoltatása: a frakcióval és a sajtótájékoztatón a már ismert menetrendet közölték. E szerint áprilisig megjönnek az elszámolások a banki „tartozásról”, amelyet az élő szerződések estében levonnak a tőkéből, majd ezt váltják át forintra kvázi piaci áron, és jön az új törlesztő részlet ez alapján. Rogán azt emelte ki, hogy a február–májusi időszak esetleges túlfizetése egy összegben visszajár majd.

Ezen kívül a frakció támogatja az alacsony inflációt, mert az jó a bérből élőknek – a nemzetgazdasági tárca külön megvizsgálja, hogy az egyes ármérséklések (különösen az energiaárak csökkenése) hogyan hatnak más termékeknél. Szerdán a kormány elé kerül a családi csődvédelemről szóló KDNP-javaslat is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.